A Srbijavoz közvállalat értesíti a polgárokat, hogy december 17-étől, azaz mától a Soko (Sólyom) gyorsvonat Belgrád és Újvidék között minden órában közlekedik, 5-től 22.43 óráig. A polgárok elégedetlenek voltak, hogy kevés járat indult Belgrádba. Az újvidéki tragédia miatt megváltozott a vonatok menetrendje, a fővárosból érkező személyvonatok jelenleg csak Péterváradig szállítják utasaikat.
A Srbijavoz új menetrendje szerint naponta összesen 434 vonatjárat indul, ami 36-tal több, mint az előző évben. A változtatások leginkább azokat a járatokat érintik, amelyek összekötik Belgrádot Pancsovával, Verseccel és Nagybecskerekkel.
Az egykori Panvoz új szintre emelkedik, a legmodernebb elektromos vonatok közlekednek majd, és nyolc új járattal bővül. A vonalak egy részét Pancsovától Zimonyig meghosszabbították. A vonatokon a Srbijavoz összes kiváltsága elérhető lesz, a diákok és egyetemisták számára pedig különleges kedvezményt kínálnak. Versectől Zimonyig minden vonalat meghosszabítottak, és új járatokat is bevezettek.
A Pancsováról és Versecről utazók most megállás nélkül utazhatnak Újbelgrádba és Zimonyba. A legtöbb új járatot Nagybecskerek és Pancsova között vezették be. Az új menetrend a legnépszerűbb vonatjáratok indulási idején is módosít. A Barba tartó nemzetközi éjszakai vonat ezúttal korábban indul Zimonyból, így az utasoknak ellenőrizniük kell a menetrendet a Srbijavoz weboldalán.
Új indulási időpontja van az Užice felé tartó reggeli vonatnak, valamint a Belgrád és Priboj között közlekedő vonatnak, amely a zimonyi állomásról indul. Ezenkívül a Belgrád és Niš közötti vonalat megrövidítették, így a vonatok a Beograd Centar vasútállomásra érkeznek Zimony helyett.
A naponta induló vonat a Zaječar–Negotin–Zaječar útvonalon ezentúl nem közlekedik. A Sićevo-Dimitrovgrad vasúti szakaszon megkezdett munkálatok miatt a Niš–Dimitrovgrad–Niš útvonalon az új menetrendben nem közlekednek vonatok.
A Srbijavoz közvállalat az új menetrendet minden év végén fogadja el, és a következő év végéig érvényes.
A Srbijavoz emlékezteti az utasokat, hogy online jegyvásárlás esetén 10 százalékos kedvezményben részesülnek. A közvállalat weboldalán a polgárok teljes körű tájékoztatást kaphatnak az új menetrendről és a jegyek áráról.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele