Több kínai nagyváros kerülhet ismét karanténba a koronavírus miatt. A lehetséges intézkedések emberek tízmillióit és cégek sokaságát érinthetik. A szigorítások még jobban visszavethetik a termelést, ami (ismét) veszélybe sodorhatja a globális ellátási láncokat.
Az ország gazdasága pedig jelentősen lelassulhat. Sőt, végső esetben válságba sodródhat. A folyamatot erősítheti a belföldi fogyasztás visszaesése is, ami szintén összefüggésbe hozható a járványügyi zárlatokkal. (A kiskereskedelmi forgalom áprilisban már 11,1 százalékkal, májusban pedig 6,7 százalékkal mérséklődött éves összevetésben.)
A gazdasági kilátások egyre rosszabbak. Peking márciusban ugyan bejelentette, hogy a bruttó hazai össztermék (GDP) az idén 5,5 százalék lehet, ám a cél vágyálomnak tűnik a szigorú járványkezelési stratégia fenntartása mellett.
Több elemző inkább azt valószínűsíti, hogy 2022-ben a GDP „csak” 3-4 százalékkal növekszik. Sok országban még az ilyen eredménynek is nagyon örülnének, ám Kína egy egészen másik világ. A 2020 márciusában kihirdetett globális koronavírus-járvány előtt ugyanis sokáig évi hat és tíz százalék közötti gazdasági növekedést ért el. Azokhoz az eredményekhez képest a várt 5,5 százalék (ebben az évben), vagy akár a 2020-as 2,3 százalékos GDP-bővülés jelentős visszaesésnek tűnik. Sőt több elemző számára ez már felér a recesszióval Kína esetében.
Mások egyéb furcsaságokra is rámutattak. Ezek egyike a kínai jegybank döntése, amellyel májusban váratlanul 4,6 százalékról 4,45 százalékra csökkentette az ötéves vagy annál hosszabb lejáratú hitelek kamatát. A világban inkább a fordított módszert alkalmazza több központi bank is: az infláció elleni küzdelem részeként inkább növelik az alapkamatot.
Csakhogy Kínában a pénzromlás nem okoz gondot, sőt az a baj vele, hogy a mértéke továbbra is alacsony. Hivatalos adatok szerint a fogyasztói árak áprilisban és májusban egyaránt 2,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest.
A fő rivális Egyesült Államok ugyanakkor 1981 óta nem tapasztalt inflációval küszködik. Az árak májusban 8,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva. Ellenintézkedésként a jegybank szerepét betöltő Fed a múlt héten 0,75 százalékkal felemelte az alapkamatot. Ilyen mértékű változásra legutóbb 1994-ben volt példa az országban, ahol júliusban újabb, hasonló döntés jöhet. A cél: minden rendelkezésre álló eszközzel két százalék körüli szintre korlátozni a drágulások ütemét és biztosítani az árstabilitást. Az infláció ugyan csökkenthető kamatemelésekkel, ám ez a művelet egyúttal megerősíti a dollár árfolyamát, ami kedvezőtlenül befolyásolja a gazdaság növekedését. (Például úgy is, hogy drágítja az exportot.) Ezért néhány szakember arra figyelmeztetett, hogy a recessziós kockázatok miatt az USA-ban már 2023-ban el kell kezdeni a kamatcsökkentést. Mások meg azt bizonygatják, hogy nem sokat segítenek sem a jegybanki, sem a kormányzati intézkedések, mert a recesszió elkerülhetetlen.
Hasonló állapotok uralkodnak az EU-tagországok többségében is, de másutt sem sokkal jobb a helyzet. Sőt néhol már siralmas állapotok uralkodnak: így Argentínában (ott 61 százalék az infláció), Törökországban (73,5 százalék), a kaotikus Libanonban (206 százalék), vagy épp a zűrzavaros Venezuelában, ahol néhány évvel ezelőtt szinte teljesen elvesztette értékét a nemzeti fizetőeszköz, ám az idén áprilisban (éves összehasonlításban) már „csupán” 222,3 százalékos volt a pénzromlás.
