2024. szeptember 10., kedd

Élelmiszerre van szükségük

Szerbia segít São Tomé és Príncipe polgárain

Aleksandar Vučić államfő tárgyalást folytatott tegnap Jorge Bom Jesusa, a nyugat-afrikai São Tomé és Príncipe köztársaság miniszterelnökével. Beszélgetésük középpontjában a két ország viszonya állt, illetve a gazdasági és oktatási együttműködésről is tárgyaltak, valamint a jelenlegi geopolitikai és regionális helyzetről – áll az elnökség közleményében.

Mint a közleményben rámutattak, Szerbia szívesen látja azokat a São Tomé és Príncipe-ből érkező fiatalokat, akik itt szeretnék folytatni tanulmányaikat, illetve a protokoláris találkozó során a szerb államfő megköszönte a nyugat-afrikai országnak, hogy támogatást nyújt Szerbiának a szuverenitása és területi integritása megőrzésében.

Jesusa ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a két ország együttműködése fejlődhet, különös tekintettel a mezőgazdaságra, ugyanis São Tomé és Príncipe érdekelt a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek Szerbiából való importjában, miközben vaníliát, kakaót, kávét és más készterméket exportálhatna Szerbiába.

A nyugat-afrikai miniszterelnök, aki azért érkezett Belgrádba, hogy közösen ünnepeljék meg a két ország együttműködésének 45. évfordulóját, szerdán Ana Brnabić kormányfővel is megbeszélést folytatott. Ezt követően a szerb kormányfő bejelentette, Szerbia 100.000 dollárral próbál segítséget nyújtani São Tomé és Príncipe polgárainak az árvizek okozta károk enyhítésében, amivel december óta küzd az ország.

A Jorge Bom Jesussal folytatott találkozó utáni sajtótájékoztatón Brnabić elmondta, hogy Szerbia együttműködik az afrikai országgal a turizmus és az oktatás terén, és elmondta, hogy ebből az országból jelenleg öt diák tanul Szerbiában. Hozzátette, Szerbia érdekelt a São Tomé és Príncipe-i hallgatók számának növelésében, mindenekelőtt az Orvostudományi Karon, hiszen jelenleg szakorvosokra van a legnagyobb szüksége Szerbiának.

Jesusa tárgylásokat folytatott Nikola Selaković külügyminiszterrel, illetve tegnap Vanja Udovičić, ifjúsági és sportminiszterrel is.