2024. szeptember 10., kedd

Vučić: Albin Kurti a szerbek pusztulását akarja

Hetvenkét órán belül szól a nyilvánossághoz, és beszámol Szerbia követeléseiről a nemzetközi közösség irányába – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő a Miroslav Lajčákkal, az EU képviselőjével és Christopher Hill amerikai nagykövettel folytatott megbeszélést követően.

Mint mondta, beszélni fog a szerb lakosság elleni Észak-Koszóvó területén történt brutális támadasokról, arról, mi az amit a nemzetközi közösség nem teljesített, és arról, hogy mindezek fényében mit követel és mit fog tenni Szerbia.

Kiemelte, hogy közös és négyszemközti tárgyalásokat folytatott Lajčákkal és Hillel. Október folyamán sok fontos találkozó lesz, Szerbiának meg kell küzdenie a világban elfoglalt helyéért, szövetségeseket kell keresnie, mondta. Hozzátette, várható, hogy a parlamentben nagy horderejű és nagyon fontos javaslatokkal áll elő az államvezetés.

Az elnök úgy értékelte, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök a szerb nép "megsemmisítését és üldözését" kivánja.