Nem volt még példa arra, hogy Nagybecskereken 66. érettségi találkozót tartsanak, még kevésbé, hogy azon egy tanár is megjelenjen. Nos, ilyen esemény zajlott le szombaton, amikor találkoztak a nagybecskereki magyar gimnázium egykori diákjai. Két magyar osztály 54 érettségizőjéről van szó, akik közül Tóth Margit, Sván Ernő, dr. Várady Tibor, Nagy János, Tóth Árpád és Halupka József jelent meg.
– A Messingerben kezdtük, de a hatodik osztályból átkerültünk a szerb, illetve a vegyes gimnáziumba, mivel megszűnt létezni a Magyar Főgimnázium. Ott fejeztük be, ott érettségiztünk. Magyar nyelven hallgattuk az előadásokat, magyar nyelven is érettségiztünk. Az egyik osztályban 26-an, a másikban 28-an voltunk. Egy kiváló generáció volt, amely tagjaiból később orvosok, jogászok, mérnökök váltak. Sokan közülünk külföldre kerültek, Magyarországtól, Németországon át egészen Kanadáig. Jómagam maradtam Nagybecskereken, mert „aki a Béga vizét issza, annak szíve vágyik vissza”. Az első, tízéves érettségi találkozón úgy döntöttünk, hogy a két osztály együtt fogja tartani ezeket az összejöveteleket. Általában minden évben szeptember első szombatjántalálkozunk – hallottuk Sván Ernő szervezőtől.
A találkozó résztvevői (Kecskés István felvétele)
Az eseményre ezúttal is eljött a 95 éves Varga Anna tanárnő, aki örömmel emlékszik vissza azokra a szép időkre, amikor a nagybecskereki gimnáziumban két hatalmas magyar osztály volt, tele lányokkal és fiúkkal.
– Nagyon örültem és boldog voltam, mikor bementem hozzájuk órát tartani, mert csupa jó diák járt oda, sokan kitűnően fejezték be az osztályt. Nagyon sajnálom, hogy ott kellett hagynunk a magyar gimnáziumot, mert lassan fogytunk, vesztünk ott a szerb gimnáziumban, úgyhogy a két osztályból már csak egy maradt. De azért örültem, hogy ott voltak, velünk voltak, és nagyszerűen haladtak. Ha újra foglalkozást kellene választanom,biztosan ismét a tanári pályát választanám, mert ez gyönyörű. Minden évben jönnek az új diákok, minden évben látjuk, hogyan fejlődik a generáció. De mostanában már csak könnyezek, mert a sok fiatal magyar diákból ma már alig látok valakit az utcán. Lassan a kollégák, kolléganők örökreelmennek, a diákjaink pedig nagyon sietnek külföldre – mesélte a tanárnő.
Az érettségi találkozókra rendszeresen eljön dr. Várady Tibor nyugalmazottjogászprofesszor, aki Magyarországon él:
– Igaz, hogy Magyarországon élek, de minden hónapban igyekszem legalább egy hetet itt tölteni. Főleg a régi családi irattár révén lettem nagyon nagybecskereki az utóbbi években.Hogy én a jelenben vagy a múltban élek-e, azt egy kicsit nehéz eldönteni. De Nagybecskereken élek nagyrészt. Nemigen volt 66. érettségi találkozó, de erre jogász bizonyítékom nincsen. Ezek nagyon szép és fontos évek voltak. Szépek és meghatározók is. A gimnáziumot a Messingerben kezdtük, aztán az utolsó éveket a közös vegyesgimnáziumban. És hát sok minden alakult akkor az életben, ami aztán egy kicsit útmutatóvá is vált. Nagyon becsültem a tanáraimat, nagyon becsültem a nagybecskereki életet akkor, és annyira nem voltam később seholitthon – mondta Várady Tibor, aki erre az alkalomra írt versét így fejezte be: „Javaslom, hogy ez legyen a meghatározó logikus és jogos is, ha ahhoz ragaszkodunk, hogy mától mi is hatvanhat évesek vagyunk.”
A találkozás öröme (Kecskés István felvétele)
Nyitókép: A találkozó résztvevői
