2024. szeptember 10., kedd

A svájci frank történelmi pillanatai

A szakemberek óvatosságra intenek: még mindig az euró stabilitásában bíznak

Az euró bevezetése óta először történt meg a szerbiai pénzpiacon, hogy a svájci frank értéke erősebb az unió pénzneménél. A keddi hivatalos árfolyamlista szerint ugyanis a svájci frank középárfolyam szerint 119,15 dinárt, az euró pedig 117,39 dinárt ért.

A szakértők úgy vélik, az ukrajnai háború, a folyamatos drágulás és a beszerzési problémák szaporodása egyre sötétebb kilátások elé helyezi Európa gazdaságát. Az infláció kockázati tényezői napról napra növekszenek, és ez már az eddig stabil külföldi valuták értékét is megingatja: amíg az illetékesek az euró értékének megtartásáért harcolnak, addig június óta folyamatosan erősödik a svájci frank.

A Belgrádi Egyetem Közgazdasági Karának tanára, Ljubodrag Savić szerint erre azért került sor, mert az Unió és az Egyesült Államok által érvényesített szankciók Oroszországgal szemben nem sújtották oly mértékben Svájcot, mint a többi európai országot.

– A szankciók nem úgy hatottak, ahogyan azt elvárták volna: a beszerzés akadozik, számos vállalat küzd a megmaradással, és sokan veszítik el munkahelyüket. Olyan helyzet állt elő Európában, amelyre senki sem számított. Ez a fő oka annak, hogy az euró veszít értékéből – mondta a professzor a Belgrádi Rádió reggeli műsorában.

A szakember szerint ez elsősorban pszichológiai szempontból veszélyes: az emberek többsége ugyanis ebből azt a következtetést vonja le, hogy Svájc sokkal stabilabb, mint az Unió.

– Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az euró 27, különböző fejlettségi szinten levő állam közös pénzneme. Ez további okot ad az embereknek a bizalmatlanságra. Óvatosan kell azonban hozzáállni a svájci frank erősödéséhez, hisz az elmúlt időszakban ezek a kiugrások rövid ideig tartottak. Valamivel több mint öt évvel ezelőtt arra is volt példa, hogy a svájci frank kiegyenlítődött az amerikai dollárral, de ez is csak ideig-óráig tartott – figyelmeztetett a tanár.

Ljubodrag Savić emlékeztetett azokra a problémákra is, amelyeket a szerbiai hitelezettek tapasztaltak korábban: megtörtént már, hogy a svájci frank értékének hirtelen növekedése veszélyeztette azoknak a megélhetését, akik akkor kötötték hiteleiket az említett valutához, amikor jelentősen kevesebbet ért az eurónál.

SZERBIÁBAN STABIL AZ EURÓ

A professzor két fő okát is említette annak, hogy térségünkben már hosszú ideje nem változik az euró árfolyama.

– Egyrészről azért, mert hagyományosan nagy mennyiségű bevétel érkezik az országunkba a régióból: éves szinten 3-4 milliárd euróról van szó. Másrészről viszont ugyanezen a szinten mozog a közvetlen külföldi befektetések értéke is Szerbiában. Így évente összesen legkevesebb 6-7, de időről időre akár 8 milliárd euró is érkezik országunkba. Ez elegendő ahhoz, hogy stabilan tartsa az euró értékét, és erős dinárt eredményezzen – mondta Ljubodrag Savić, és hozzátette, hogy mindez mögött az állami vezetés tudatos döntése áll, amely az erős dinárral az erős gazdaságra és a szerb kormány hatékonyságára irányítja a figyelmet.

Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt, hogy országunkban magas az infláció, és az államadósság is jelentős mértékben szerepel a bruttó hazai termékben. Ennek köszönhetően a lakosok jövedelme euróban kifejezve jelentősen nőtt, ugyanakkor a havi bevételükért ugyanannyit vagy kevesebbet tudnak beszerezni, mint korábban – mutatott rá a problémára a professzor.

HOGYAN ŐRIZZÜK MEG A PÉNZÜNK ÉRTÉKÉT?

A szakember kiemelte, hogy hosszú távon lehetetlen előrelátni az árfolyamok alakulását és az értékpapírok ármozgását. A bizonytalan helyzet kilátástalanságában azonban a legbiztosabb még mindig az, ha euróban takarékoskodunk, de legújabban aranyba is érdemes befektetni – ajánlotta a pénzügyi szakember, és felhívta a figyelmet arra, hogy az infláció mértékét figyelembe véve jelenleg nem célszerű dinárban takarékoskodni. A lakások árának felértékelése miatt jelenleg ingatlanokba se érdemes fektetni Szerbiában – fejtette ki álláspontját a professzor.