2024. szeptember 10., kedd

Dörzsölhetik tenyerüket a krumplitermesztők

Májusban a burgonya 208,3 százalékkal drágább volt, mint egy évvel korábban – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. A hihetetlen arányú drágulást a termelők a tavalyi szárazsággal és a franciaországi behozatallal magyarázzák, e két tényező hatására ugyanis jelentősen visszaesett a krumplitermesztés.

A statisztikai adatok szerint a mezőgazdasági és halászati termékek májusban 30,4 százalékkal voltak drágábbak, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A fő termékcsoportokat tekintve a legnagyobb, 38,1 százalékos áremelkedés a gabonánál tapasztalható, a nagy jószág és a baromfi esetében pedig 35,8 százalékos. A búza 65,1, a kukorica 31,1, a tej és a tojás valamivel több mint 28 százalékkal drágult.