2024. szeptember 10., kedd

A miniszter szerint jól fizet a búza

Májusban háromszor akkora volt a kenyérgabona-export, mint tavaly ilyenkor

Szerbiából az idén májusban háromszor több búzát szállítottak ki, mint tavaly ilyenkor, amikor nem volt érvényben kiviteli tilalom – nyilatkozta a Prva Televízió műsorában Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter.

Mint mondta, tavaly májusban 61 ezer tonna búzát exportáltak, az idén pedig 176 ezret, ami háromszor több. A megszabott mennyiség 220 ezret tett ki, és ennek a 80 százaléka valósult meg. Hozzátette, hogy tavaly júniusban is csak 36 ezer tonna búzát szállítottak ki, s akkor sem volt érvényben semmilyen tilalom, az idén pedig 88 ezer tonnát, vagyis másfélszer többet. Júliusban eddig a megszabott mennyiségnek a 39 százalékát használták el.

Szavai szerint, ha nem vezettek volna be kiviteli tilalmat, majd kvótákat a kukoricára, a tenyésztőknek nem lenne mivel megetetniük a jószágokat, vagy rendkívül magas ára lenne ennek az agrárterméknek. A tárcavezető rámutatott arra, hogy a termelők a hektáronkénti 5 tonnás átlaghozammal  hektáronként akár 700 eurós bevételhez is juthatnak, ha a búza ára 35 dinár lenne.

– Tavaly elégedettek voltak a hektáronkénti 300-400 eurós nyereséggel. Jelenleg az ukrán búza tonnáját 160 euróért értékesítik, Szerbiában pedig 290 euróért. Természetes hogy Németország és Lengyelország az ukrán búzát vásárolja, amelyet vonattal hoznak be, és ezáltal leverik az árát. Májusban, az aratás előtt 42-44 dinár volt a búza ára, jelenleg pedig 35 dinár. Az állam javasolta a Köztársasági Árutartalékok igazgatóságának, hogy 40 dinárért vásárolja fel a búzát, de a 131 ezer tervezett mennyiségnek csak a 60 százalékára érkezett kérelem – fogalmazott Nedimović.

A szakminiszter hangsúlyozta, érthető, hogy az emberek magasabb árakat várnak, de hogy ez indokolt-e, majd az idő megmutatja, a búza pedig drágább decemberben. Még egyszer elmondta, hogy a készletekben jelenleg 357 ezer tonna búza van, és nem 700 ezer, és fel kell hagyni az emberek megtévesztésével. Az illetékesek tegnap közölték vele, hogy a tárolók 60-70 százaléka van feltöltve, és Vajdaságban az aratás a végéhez közeledik.

Kiemelte, hogy ősszel a vetés 60 százalékkal drágább volt, a búza 20 dinárba került, jelenleg pedig 35 dinár, vagyis 75 százalékkal drágább, tehát az idén nagyobb a nyereség. Az árkorlátozásokról elmondta, hogy a szerb kormány folyamatosan követi, mi történik a piacon.

Jelenleg azon munkálkodnak, hogy elegendő és minél olcsóbb műtrágyát biztosítsanak, s valószínűleg Iránból, valamint Oroszországból hoznák be. Megígérte, hogy műtrágyából nem lesz hiány.

Nedimović elmondta, hogy az állam jelenleg új piacot keres a gyapjú számára, mivel az eddigi csökkentette a kínálatot. Megemlítette azt is, hogy a hízósertés ára 260 dinárra ugrott, és a bevétel egyedenként 6-7 ezer dinár. A málna ára 530 és 600 dinár között mozog, a termelői ára pedig 250 dinár. A tenyésztők igényelhetik az árutartalékoknál az 5 kilogramm kukoricát tehenenként, és eddig a kérelem 94-95 százalékát teljesítették, a többit pedig egy-két hónapon belül kifizetik.