2024. szeptember 13., péntek

Arat az Apple

Az amerikai óriáscég értékesebbé válhat a világpiacon, mint a német vagy az angol gazdaság

Az amerikai Apple multinacionális vállalat csak egy lépésre van attól, hogy elérje a 3 billió (3000 milliárd) dolláros piaci értéket. Ezzel az informatikai cégóriás túlszárnyalná Németország tőkepiacát, de a teljes brit gazdaságot is maga mögé szorítaná – írja a Bloomberg hírügynökség. A Russia Today hírcsatorna azt is kiszámolta, hogy a hárombilliárdos küszöb átlépéséhez részvényenként 182,85 dolláros értékre van szüksége az Apple-nek, amelynek részvényeit szerdán 175,08 dolláron zárták le a Wall Streeten.

Az amerikai nagyvállalat rohamosan fejlődik: az egybilliós piaci értéket 2018-ban haladták meg, kétbillióra pedig tavaly tornázták fel magukat. Idén 30 százalékkal nőtt a részvényeik értéke, miután 2020-ban 80 százalékkal ugrott meg a tőkéjük. Ugyanekkor az olyan rivális cégóriások, mint a Microsoft, az Amazon, az Alphabet és a Tesla 10–70 százalékos értéknövekedést jegyeztek.

Az idei év elején a kaliforniai székhelyű Apple cég egy kis időre alulmaradt a Microsofttal szemben. A részvényeik értékének csökkenésére azt követően került sor, hogy Tim Cook vezérigazgató nyilvánosságra hozta: a cégóriásnak a világjárvány miatt problémái adódnak a nyersanyag beszerzésével. Az okostelefonok, laptopok és táblagépek gyártásához szükséges mikrocsipek és elektronikai részecskék hiányát azonban gyorsan kiheverték, így mára az óriáscég a fejlett országok gazdaságát is túlszárnyalhatja a világpiacon – állítják az elemzők.