2024. szeptember 13., péntek

Száznegyvennyolc éves a dinár

A pénzverésről szóló törvény meghozatalával 1873. december 12-én a dinár Szerbia hivatalos fizetőeszköze lett. A Szerb Nemzeti Bank weboldala szerint 1868-ban verették az első pénzt az újraalakult Szerbiában, méghozzá rézből, míg az első ezüstpénzt 1875-ben állították elő. Az első ezüst érme előlapján, vagyis az érme elején Milan Obrenović kenéz képe volt látható. Akkoriban 50 parás, valamint egy- és kétdináros címletű érméket vertek.
A pénzverésről szóló törvényt Milan Obrenović fogadta el, és összhangban volt azzal a pénzegyezménnyel, amelyet 1865-ben Franciaország, Belgium és Olaszország kötött. A dinár dimenziója és súlya megegyezett az egyezmény által előírt frankéval. Egy érmének ezer részt kellett tartalmaznia, mégpedig 835 tiszta ezüstöt és 165 rézt. 1879-ben a teljes függetlenség elismerése utáni évben Szerbiában kiadták az első aranyérmét 20 dináros címletben.
Amikor Szerbia királysággá vált, és 1882-ben Milan Obrenovićot királlyá koronázták, egy különleges 10 és 20 dináros aranyérmét bocsátottak ki. 1884-ben a Szerb Nemzeti Bank megalakulásával megkezdődött a papírpénz kibocsátása a Szerb Királyságban. 1918 végéig a Szerb Nemzeti Bank összesen 9 bankjegyet adott ki. Mindegyiket külföldön, Belgiumban és Franciaországban nyomtatták.