2024. szeptember 15., vasárnap

Öntözőberendezésre költenek a gazdák

A tartomány területén újabb 2500 hektár szántó csapadékpótlása oldódott meg

A kánikulát minden hazai lakos megtapasztalhatta, a mezőgazdaságnak pedig a hőhullám mellett a szárazsággal is meg kell küzdenie. A csapadékhiány évről évre egyre nagyobb problémát okoz a Vajdaság területén lévő gazdaságoknak, ezért elengedhetetlen az öntözőrendszerek fejlesztése. A tartományi kormány épületében szerdán délelőtt azért gyűltek össze a sikeresen pályázó gazdák, hogy Čedomir Božić tartományi mezőgazdasági titkártól átvehessék a támogatási szerződéseket öntözőberendezések beszerzésére.

– Nem szorul különösebb magyarázatra, miért olyan nagy a jelentősége ennek a támogatási szerződésnek, hiszen a száraz időjárás következményét mindenki érezhette saját bőrén is. Az öntözőrendszerek fejlesztésére, vásárlására, építésére kiírt tartományi pályázat keretösszege egyike a legjelentősebbeknek. Összesen 1132 pályázati kérelem érkezett be, s közülük 803 volt érvényes, így  707  személy veheti át ma a  szerződést – közölte Božić.

A szerződések összértéke 714 millió dinár, a tartományi költségvetésből pedig 370 millió dinár támogatást biztosítottak. A gazdák  150 ezer és 5 millió dinár közötti összegre pályázhattak. Ótott Róbert mezőgazdasági titkárhelyettes elmondása szerint a támogatásnak köszönhetően újabb 2500 hektár termőföld válik öntözhetővé.

Čedomir Božić átnyújtja a támogatási szerződést (Fotó: Dávid Csilla)

Čedomir Božić átnyújtja a támogatási szerződést (Fotó: Dávid Csilla)

– A mezőgazdasági tevékenység sikerét jelentősen befolyásolják az időjárási körülmények, az idei elviselhetetlen hőségnek ugyanis megvoltak a gazdasági következményei is.  Az öntözés szerepe egyre növekszik a mind gyakrabban előforduló szárazságok miatt, öntözőrendszerek kiépítése nélkül sajnos egyre nehezebb manapság biztosítani a sikeres termelői évet – nyilatkozta a mezőgazdasági titkárhelyettes.

Az öntözőberendezések használata a mezőgazdaság egész területén, és szinte minden ágazatban szükséges. Tatjana Mijović a Šid közelében található Küke (Kukujevci) településen gyümölcstermesztéssel foglalkozik családi vállalkozás keretében. A pályázati pénzből öntözőberendezést vásárolnak, jobban mondva, további néggyel bővítik az eddigi nyolchektáros parcella lefedettségét.

– Az öntözőrendszer bővítése nagyon jól jön most nekünk, mert épp nemrégiben gyarapítottuk a megmunkált területet. Újabb fákat, körtefacsemetéket ültettünk, amelyeknek nagy szükségük van a rendszeres locsolásra – mondta el a gyümölcstermesztő.

A családi vállalkozás tulajdonosa azt is elmondta, a pályázat nagy ösztönzés. Sokaknak, főleg a fiataloknak, csak egy kis lendület hiányzik, hogy a faluban maradjanak.

Szűgyi Árpád adai mezőgazdasági termelő nem először ír nyertes pályázatot. Az öntözőberendezések köszönhetően leginkább az ipari paprika, a kapor, a szójaültetvény menekül meg a kiszáradástól, de természetesen minden vízigényesebb növényt locsolnak a gazdaságban.

– A tartományi támogatásoknak köszönhetően több beruházást is vállalhat gazdaságunk, így a termelés is serken, s gazdaságosabb lesz a gazdaság.  A pénzből egy öntöződobot, esőszárnyat és egy szivattyút vásároltunk, ezzel bővítjük a meglévő öntözőrendszereket. Az öntözésre sajnos egyre nagyobb szükség van az időjárási viszontagságok miatt – jegyezte meg a termelő.