2024. szeptember 15., vasárnap
SLOGA SZERBIAI EGYESÜLT SZAKSZERVEZETEK

Megalázó lenne kétezer dinárral növelni a minimálbért

A Sloga Szerbiai Egyesült Szakszervezetek tegnap közleményben tudatta véleményét, mely szerint a hatalom által jelzett 2000 dináros minimálbér-emelés nem más, mint ,,a szerbiai munkások további megalázása az olcsó munkaerő országában”.

– A minimálbérről szeptember 15-éig kellene dönteniük a reprezentatív szakszervezetek, a kormány és a Munkáltatók Uniója képviselőinek, ez azonban most sem lesz így, a legalacsonyabb fizetés összegét ezúttal is a kormány határozza meg, mégpedig egyetlen személy, Aleksandar Vučić előzőleg meghozott döntése alapján – olvasható a Sloga közleményében.

A szakszervezeti társulás felszólította a Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének (SSSS) és a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezetnek (UGS Nezavisnost) a vezetőit, lépjenek ki ,,a Szociális-Gazdasági Tanácsban (SES) játszott marionettszerepből, és személyes érdekeik érvényesítése végett ne tartsák többé a szerbiai munkásokat rabságban, nincstelenségben”.  Ha nem hagynak fel ezzel a gyakorlattal, nem lehet másra számítani, mint arra, hogy ,,továbbra is sunyi módon lehetővé teszik a szerbiai munkások lealázását, és azt igazolják, hogy a különféle felügyelő- és igazgató bizottságokban megszerzett helyeik fontosabbak számukra, mint azok, akiknek az érdekeit képviselniük kellene. Elég volt a mentális konfúzióra ítélt, az éhezés és a szegénység árnyékában önmagukat áruba bocsátani kényszerülő munkásokról szóló mesékből és a siránkozásból!” – fogalmaz a Sloga, és közli, egyre nagyobb nyomást fog gyakorolni annak érdekében, hogy többé ne lehessen legitim a ,,szociális áldialógus”, és hogy a munkabérről a jövőben kizárólag a fogyasztói kosár értékének alakulása szerint, a munka világának szükségletei alapján lehessen tárgyalni.