2024. szeptember 14., szombat

Egyezség nélkül

Az állam 35 ezer dináros minimálbért javasolt – A szakszervezetek és a munkáltatók kitartottak az álláspontjaik mellett

Nem született közös megállapodás a jövő évi minimálbér nagyságáról a Szociális-gazdasági Tanács második ülésén sem. A pénzügyminisztérium képviselői 35.012 dináros minimálbért javasoltak, a szakszervezetek továbbra is legkevesebb 39 ezer dinárban egyeznének ki, a munkáltatók pedig csak abban az esetben támogatnák az állam által javasolt összeget, ha a szerb kormány csökkenti a jövedelmek után megfizettetett terheléseket.

Az első tárgyaláson ismertetett állásfoglalásokkor az állami képviselők még nem tettek javaslatot. A tegnapi, második összejövetelen viszont már előrukkolt az összeggel a pénzügyminisztérium is: Siniša Mali pénzügyminiszter megerősítette azt a 6,6 százalékos növelést, amelyet már az egyeztetések előtt Aleksandar Vučić államfő is bejelentett. A 35.012 dináros minimálbér, illetve a 201,2 dinár értékű munkaóra viszont a Szerbiai Munkáltatók Uniója (UPS) szerint a jelenlegi feltételek mellett gazdaságilag nem tartható fenn. A munkáltatók szerint a minimálbér növelése csak abban az esetben haladhatja meg a 34 ezer dinárt, ha az állam csökkenti a jövedelmek után felszámolt adókat és járulékokat. A Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetségének tanácsa viszont továbbra is szorgalmazza azt a 2017-es megállapodást, miszerint országunkban már tavaly ki kellett volna egyenlíteni a minimálbér nagyságát a legkisebb fogyasztói kosár értékével. Ez az összeg pedig jövőre akár a 43 ezer dinárt is elérheti.

(Fotó: Beta)

(Fotó: Beta)

A tárgyalások jelenlegi helyzetében tehát csaknem 10 ezer dinár a különbség a munkáltatók és a szakszervezetek által javasolt összegek között – írja a Kurir és a Blic Biznis. Hozzáteszik: pillanatnyilag a minimálbér 32 ezer dinár, a legkisebb fogyasztói kosár értéke pedig 39 ezer dinár. Az átlagfizetés 65 ezer dinár körül alakul országunkban, a nyugdíjasok pedig átlag 30 ezer dináros bevétellel számolnak.

A hírportálok arra is emlékeztettek, hogy a Szociális-gazdasági Tanács fennállása óta a szakszervezeteknek és a munkáltatóknak csak egyszer sikerült közös megállapodásra jutniuk a minimálbér nagyságát illetően. Ez 2017-ben történt, amikor abban is megegyeztek, hogy 2020-ig kiegyenlítik országunkban a minimálbér nagyságát a legkisebb fogyasztói kosár értékével. Az említett egy év kivételével minden esetben az állam hozta meg a végső döntést, a törvényes előírások szerint ugyanis közös megegyezés hiányában az illetékes állami szerveké a végső szó. Egyedi esetnek számított a 2011-es év is, amikor az állam nemcsak a munkáltatók ajánlatát szárnyalta túl a minimálbér növelésével, de még a szakszervezetek igénylésétől is magasabb értéket állapított meg a munkáért kifizethető legkevesebb összegként – írja a Blic.

Mint arról korábban is beszámoltunk, a szakszervezetek képviselője, Zoran Mihajlović a tárgyalások előtt azt nyilatkozta, hogy a szakszervezeteknek az idén erős érveik vannak, és legkevesebb 39 ezer dinárra engedik le a követeléseiket. Így várhatóan az idén is megismétlődik az a forgatókönyv, miszerint a végső szó ismét a pénzügyminisztériumé lesz.

A következő tárgyalást péntekre jelentették be: az illetékeseknek legkésőbb szeptember 15-éig meg kell egyezniük a 2022. évre vonatkozó minimálbér nagyságáról.