2024. szeptember 14., szombat

A zöldségtermesztésben a jövő

A zentai Kovács család gazdaságában paradicsomból és krumpliból van a legtöbb

Kovács Róbert és családja biztosan ismerős azoknak, akik járják a zentai zöldségpiacot, hiszen évtizedek óta állandó asztalbérlők ott. A saját maguk által megtermelt zöldségféléket értékesítik Zentán, valamint más településekre is szállítanak hetente.

Kovács Róberték 22 évvel ezelőtt kezdtek el kertészkedéssel foglalkozni, először krizantémot neveltek, majd újkrumplira váltottak.

– Azért tértünk át a virágról a zöldségekre, mert a krizantémot egész évben neveltük, és csak egyszer, novemberben tudtuk értékesíteni. Az év többi hónapjában semmi bevételünk sem volt, és ezen szerettünk volna változtatni. Akkoriban ezt munkahely mellett végeztük, és igyekeztünk a megtakarításunkból fejleszteni a gazdaságot. Földet, felszerelést és fóliákat vásároltunk. Öt éven keresztül így dolgoztunk, majd végül teljesen átálltunk a zöldségfélék termesztésére. Ahogy bővült a gazdaság, egyre több fajtát kezdtünk el termeszteni. Akkoriban a zöldségekre a piacon nagy kereslet volt, és igyekeztünk helytállni minden téren. Többfélét palántáltunk, és végül az újkrumpli után a koktél- és a sima paradicsomban láttuk meg a másodvetés lehetőségét. Ezekre külön piacot kerestem, hiszen Zenta környékén nem lehet annyit eladni, mint amennyi megterem. A paradicsomot évek óta Szabadkán és Újvidéken is értékesítem éttermeknek, illetve nagyobb üzleteknek – mesélte Kovács Róbert.
A termelő rámutatott arra, hogy nem tudnak annyit termelni, mint amennyire igény mutatkozik. Hozzátette, hogy mára a gazdaságuk fő profiljává a koktél- és a sima paradicsom, illetve a krumpli vált.
– Mindemellett termelünk kaprot, lila káposztát, erős, édes paprikát és sok más fajta zöldséget is. Nagyjából tíz különböző zöldségfélével foglalkozunk két hold földterületen. Emellett van még földünk, de az említett kettőn folyik az intenzív gazdálkodás. Családi vállalkozásról beszélünk, de szezonálisan alkalmazunk iskolás munkaerőt is. A nagyobb munkák során besegítenek a fiatalok a krumpliszedésben, vagy amikor állítjuk fel a karókat, akkor is jön segítség. Az idei év legnagyobb kihívása az extrém időjárás volt. Ilyen szárazságot az elmúlt húsz évben nem tapasztaltunk, a növények egyszerűen képtelenek voltak felvenni a tápanyagot, és a zöldség virága nem tudott megtermékenyülni. A nagy melegtől elszáradt a virág, és nem tudott beporozódni. A paradicsom alulról elkezdett pusztulni, és kalciumhiányos lett. Egyszerűen képtelen a tápanyagot kihúzni a földből, pedig mi istállótrágyával terített földeken dolgozunk. Műtrágyát minimális mennyiségben használunk, inkább levéltrágyát alkalmazunk. A nagy meleg miatt minden elszáradt, és sokkal több kártevőnk volt idén, mint amennyi lenni szokott. Rengeteg időt, energiát és pénzt fordítottunk a védekezésre. Fontos megjegyezni, hogy gyomirtót egyáltalán nem alkalmazunk. Kézzel kapálunk és gazolunk, valamint több mechanikai munkát végzünk a földeken. A krumplit például többször is megekézem, amikor pedig már nem lehet ekézni, akkor kézzel gazoljuk – mondta a termelő.
 

Szállításra kész a krumpli (Horváth Attila felvétele)

Szállításra kész a krumpli (Horváth Attila felvétele)

Kovács Róbert hozzátette, hogy nem locsolják az egész földterületet, csak bizonyos részeit, de nagy szükség mutatkozott az idén a locsolásra.
– A krumplit egyáltalán nem locsoljuk a szárazanyag-tartalom végett, hogy ne legyen tele vízzel. Ettől finomabb és ízletesebb lesz. Csakis minőségi vetőmagokkal dolgozunk, emellett piros Balatoni Rózsa és fehér Riviéra burgonyát rakunk. Az első krumplit nagyon korán, már februárban eltesszük fólia, valamint fátyolfólia alá. Utána a kinti földben van sima fátyolfólia alatt, majd március végén már szabadföldbe is elvethető. Általában három vetésforgót alkalmazunk egy évben. Az idén februárban raktuk el a krumplit, és április végén szedtük fel. Ahogy ürültek a sátrak, palántáltuk a saját paradicsompalántáinkat a helyébe. Most, ahogy majd a paradicsom kikerül a fóliából, akkor a helyükre brokkolit és karfiolt teszünk, amiket januárban értékesítünk. A zöldséget hetente kétszer szedjük, és kétszer is szállítjuk Szabadkára és Újvidékre. Igyekszünk biopermetekkel permetezni, hogy mindig lehessen szedni a zöldséget. A kiszállítás mellett a zentai piacon is árulunk, például májusban és júniusban szinte naponta megtalálnak bennünket a vásárlók – fogalmazott Kovács Róbert.
A zentai termelő kiemelte, hogy szeretnék a gazdaságot továbbfejleszteni, ezért kapcsolható eszközre pályáztak a Porsperitati Alapítványnál, de még nem született eredmény ezzel kapcsolatban. Hozzátette, hogy nagyobb rendelés esetén Zentán házhoz is szállítják a zöldségféléket, és sok szeretettel várnak minden kedves vásárlót a zöldségpiacon is. 

Nyitókép: Kovács Róberték a piacra, éttermeknek és nagyobb üzleteknek is termelnek (Horváth Attila felvétele)