2024. szeptember 14., szombat

Nyolcszázkilencvenmillió dollár tartalékeszköz az IMF-től

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 627,6 millió SDR-t (angolul Special Drawing Rights, azaz „Különleges Lehívási Jogok”) szabott ki Szerbia számára, ez a szabadon átutalható tartalékeszköz pedig körülbelül 890,22 millió dollárnak vagy 759,71 millió eurónak felel meg. Ana Ivković, a Szerb Nemzeti Bank kormányzóhelyettese ezzel kapcsolatban a Tanjugnak úgy nyilatkozott, hogy meglehetősen nagy összegről van szó ahhoz képest, hogy Szerbia kvótája, melyet az országok gazdasági súlya szerint szabnak meg, az IMF-ben mindössze 0,14%. (A kvóta mértékét a fejlettségi szint, az ország nemzetközi kereskedelemben jegyzett részaránya, a nyitottság mértéke, a devizatartalékok mennyisége stb. alapján határozzák meg.)

Ivković elmondta: az IMF hétfőn az összesen 650 milliárd dollárt kitevő tartalékeszközök 95,8 százalékát osztotta szét. Az összeget a Valutaalap igazgatótanácsa a koronavírus-járvány elleni küzdelemre és a válság enyhítésére hagyta jóvá az országoknak. Szerinte az IMF a nehéz időszakban bizonyította, hogy nemcsak ,,rendőr”, hanem olyan intézmény, amely a globális pénzügyekről is gondoskodik. Az SDR-allokációról, vagyis a szabad kapacitások használatra bocsátásáról már tavaly is szó volt, de a javaslat nagyobb arányú támogatására csak az idén került sor.

,,Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója július végén tett javaslatot a Különleges Lehívási Jogok allokációjára, összesen 650 milliárd dolláros keretben, ami valóban hatalmas összeg. Az igazgatóság augusztus 2-án fogadta el az indítványt, majd hétfőn meg is történt a 650 milliárd dollár 95,8 százalékának szétosztása” – magyarázta Ivković, hozzáfűzve, hogy az IMF pontosan meghatározta az irányvonalakat is: közölte, hogy a juttatás célja kielégíteni az országok tartalékszükségleteit, továbbá ott, ahol szükség van rá, kiépíteni, illetve erősíteni a fogyasztói és üzleti bizalmat, valamint támogatni a gazdaságok pandémia utáni felépülését, különösen a legsebezhetőbb területeken. Minden ország lehetőségei szerint, szabadon felhasználhatja a rendelkezésére álló eszközöket.

,,A devizatartalékok növelésére vagy egyes drágább kölcsönök törlesztésére is fordítható a pénz, de semmiképpen sem helyettesítheti a szerkezeti reformokat. Még nem tudni, hogy Szerbia mire használja fel, erről a végrehajtó hatalom dönt, de annyi biztos, hogy a tartalékeszközök rendelkezésre bocsátása mindenképpen sokat jelent az országnak. A hétfői határozat globális szinten a bizalom erősödését, ezzel együtt a kedvezőbb pénzügyi feltételeket jelzi, és ez jó hatással lesz Szerbiára is”. A bankkormányzó-helyettes végül emlékeztetett arra, hogy az ország devizatartalékai július végén 14,58 milliárd eurót tettek ki, azóta pedig tovább növekedtek, és 10 százalékkal nagyobbak, mint a járvány miatti válság előtt. Ezzel szerinte kevés ország dicsekedhet.