2024. szeptember 30., hétfő

A Google szerint elérték a kvantumfölényt

A cég kvantumbites processzora másfél milliárdszor gyorsabb a Summit szuperszámítógépnél – Az IBM-nél másként látják

Egy hónappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy a Google egy 54 kvantumbites (vagyis qubites) processzor segítségével a jelenlegi legerősebb szuperszámítógépnél másfél milliárdszor gyorsabban végzett el egy számítást. Erről akkor beszámolt a Qubit is, kiemelve, hogy nem lehet még hivatalos eredményekről beszélni, mivel a Google egy tanulmányban számolt be az eredményekről, amit a NASA honlapján tettek elérhetővé, de azt hamar el is távolították, így csak a dokumentumot még idejében elérő lapok beszámolói alapján vált nyilvánossá, a Google pedig hivatalosan nem kommentálta az ügyet.

A Financial Times gazdasági szaklap is ismertette a szóban forgó tanulmányt, eszerint a Sycamore nevű kvantumprocesszor egy olyan számítást végzett el 3 perc és 20 másodperc alatt, amit a világon létező leggyorsabb szuperszámítógépnek, a Summitnak tízezer évébe telt volna – ezzel pedig a Google részéről teljesült a kvantumfölény. Bár az egyik qubitje nem működött, a maradék 53 kvantumbit sikeresen összefonódott egymással, így képes volt generálni egy sor bináris számjegyet, majd ellenőrizni, hogy az elosztásuk teljesen véletlenszerű.

Nem egész egy hete, október 23-án viszont hivatalossá vált a hír, miután a Google is bejelentette a sikert, az eredményeket pedig a világ legismertebb tudomány lapja, a Nature. A múlt héten megjelent tanulmány megerősíti azt, amit a Financial Times korábban már közölt.

A kvatumszámítógép működéséhez a rendszert az abszolút nullához közelítő hőmérsékletre kell hűteni. Nagy előnye, hogy a bináris alapon működő klasszikus számítógépekkel szemben a számításokat egymással párhuzamosan képes végrehajtani. A kvantumproceszorok, a New Scientist írása szerint, alapjaiban változtathatják meg azt, ahogyan az új anyagok tervezéséről, a logisztikáról, a titkosításról vagy a mesterséges intelligencián alapuló szimulációkról ma gondolkodunk. Ezért voltak versenyben a kvantumfölény eléréséért olyan cégek mint a Google, az Intel vagy az IBM, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

Az Google legnagyobb riválisa, az IBM reagált is a hírre, amelyben azt közölték, hogy szép eredmény az, amit a Googlenek sikerült megvalósítania, de ezzel még korántsem érte el – mint azt állítja – a kvantumfölényt. A gyorsaságot illusztrálni hivatott példát is cáfolták: szerintük az IBM klasszikus, de ritkán használt algoritmusával a Summit szuperszámítógép is 2,5 nap alatt megfejtette ugyanazt a feladatot, szó sincs tehát arról, hogy tízezer évig kellett volna azon dolgoznia.