2024. szeptember 30., hétfő

November 12-én magyar–szerb gazdasági kormánytalálkozó

November 12-én és 13-án Budapesten tartja következő, gazdasági témájú együttes ülését a szerb és a magyar kormány – jelentette be Galambos Attila, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Nyugat-balkáni Tagozatának elnöke.

– A két ország kormánya rendszeresen tart együttes ülést vagy Szerbiában, vagy Magyarországon. Az állami szintű találkozón a gazdasági együttműködésben elért eredményeket elemezzük – mondta Galambos a Kragujevaci Televíziónak, emlékeztetve arra, hogy külön munkacsoport kíséri figyelemmel a közös teljesítményt, és vázolja a következő időszak feladatait. Közölte, hogy szerb részről a megbeszéléseket Goran Knežević gazdasági miniszter, magyar oldalról pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezeti.

A magyarországi cégek szerbiai jelenléte kapcsán Galambos külön kitért az pénzügyi szektorra, azon belül is az OTP Bankra, amely újabb lépést tett annak érdekében, hogy hosszú távra biztosítsa szerbiai jelenlétét.

– Regionális szerződés alapján az OTP nemcsak Szerbiában, hanem Montenegróban, Albániában és más államokban is megvásárolja a Société Générale kirendeltségeit. Erőteljes és hosszú távú döntést hozott a szerbiai jelenlétről – mondta Galambos. Kiemelte, hogy ez fontos tényező a magyar vállalatok számára, amelyek jól ismerik ezt a bankot.

– A pénzügyi szektor társaságainak, így például az OTP Banknak a jelenléte segít bevonzani a magyar vállalatokat, amelyek így nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Ugyanez a helyzet nemzeti vállalatunkkal, a MOL-lal is – nyilatkozta Galambos. Emlékeztetett arra, hogy a MOL olajcég, valamint a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Kragujevacon megállapodást írt alá a Magyarországon használatos autópálya-matricák szerbiai árusításáról, és hogy már 10 itteni MOL-töltőállomáson lehet matricát venni.

– Örülök, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató szerződést kötött a kragujevaci városi közlekedési ügynökséggel a smart city-megoldások kapcsán; ez lesz a regionális, később pedig talán az állami szintű együttműködésnek a kiindulópontja is – állapította meg Galambos. Kijelentése szerint a kragujevaci önkormányzat kedvező légkört alakított ki a különféle tevékenységek elindításához. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Nyugat-balkáni Tagozatának elnöke megerősítette, hogy egy magyarországi cég is részt vesz a kragujevaci Bubanj-tó megtisztításában. Már szeptemberben mintákat vett a vízből.