2024. szeptember 30., hétfő

Újabb eurókötvények a régi adósságok törlesztésére

Szerbia a nemzetközi tőkepiacon 550 millió értékű eurókötvényt adott el 1,25 százalékos kamattal, ami 37 bázisponttal alacsonyabb az államkötvények júniusi kibocsátásakor jegyzettnél – közölte a Pénzügyminisztérium.

(Fotó: Beta / AP)

(Fotó: Beta / AP)

Mint emlékezetes, a tárca az idén júniusban azt adta hírül, hogy az állam az addigi legalacsonyabb, 1,619 százalékos kamat mellett bocsátott ki tízéves futamidejű eurókötvényt, összesen egymilliárd euró értékben a Londoni Értéktőzsdén, Európa legjelentősebb börzéjén. Siniša Mali pénzügyminiszter most ismét azt hangsúlyozta, hogy az 1,25 százalékos hozam minden idők legkisebb aránya, és ez azt jelzi, hogy az országnak mindössze 5 hónap alatt sikerült tovább gyengítenie a kockázati tényezőket. Az újonnan kibocsátott értékpapírok egy sorozatot képeznek a júniusban kibocsátottakkal. A szaktárca közleménye szerint a most felkínált 550 millió euró értékű kötvény iránt háromszoros volt a kereslet: meghaladta az 1,7 milliárd eurót. Mali szavai szerint „jelentős eredmény, hogy Szerbiának az idén kétszer is sikerült megjelennie a nemzetközi pénzpiacon, és megerősítenie az állampapírok legalacsonyabb kamatát. Az újabb, 550 millió euró értékű kötvénycsomag kibocsátása hozzájárul az ország pénzügyeinek további rendeződéséhez, csökkenti az államháztartás kamatköltségeit. A pótlólagosan kibocsátott eurókötvényekből származó bevételből, akárcsak a júniusiból, régi adósságokat törleszt a kormány.

A Szerbiai Nemzeti Bank értékelése szerint az eurókötvények eladásával még egy történelmi

sikert értek el. Szerbia gazdasági átalakulásáról tanúskodik az az adat is, hogy 6 évvel ezelőtt az ugyanilyen futamidejű állampapírokat 12,99 százalékos kamattal értékesítették. Jorgovanka Tabaković bankkormányzó úgy fogalmazott, hogy ezzel lehetővé vált a fenntartható gazdasági növekedés, és bebizonyosodott, hogy Szerbia ma már vonzó beruházási helyszín: noha formálisan

egy lépés választja el a hitelminősítők befektetési ajánlású osztályzati sávjától, de facto már a befektetési kategóriában van.

Aleksandar Vučić államfő az RTS kedd esti műsorában szintén örömmel nyugtázta az eredményes tőkepiaci megjelenést, vagyis azt, hogy több évtized után először sikerül a régi, drága adósságokat megtakarítással törleszteni.