A koronavírus-járvány miatt bekövetkezett világgazdasági krízis kellős közepén Szerbiának hétfőn sikerült kétmilliárd euró értékben értékesítenie a kibocsátott hétéves futamidejű szerb eurokötvényeket, kedvezőnek mondható, 3,125 százalékos kamattal – áll a Szerbiai Nemzeti Bank közleményében.
A nemzetközi aukción több mint 300 tekintélyes külföldi befektető vett részt: főként az Európai Unió, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok területéről érkeztek az üzletemberek. A szerb eurokötvények iránt nagy volt a kereslet, a nyilvános ajánlattételen elérték a csaknem hétmilliárd eurós összeget is. Ennek köszönhetően mintegy ötven százalékponttal sikerült csökkenteni a középlejáratú, hétéves eurokötvény kamatterhét.
Az idei értékesítés minden várakozást felülmúlt – hangsúlyozták a nemzeti bank közleményében.
Jorgovanka Tabaković bankkormányzó szerint ez annak a bizonyítéka, hogy a külföldi befektetők lehetőséget látnak a szerbiai gazdaságban, bíznak a stabilitásában és fejlődésében.
„A befektetők az uniós országokkal egyenrangúként kezelik Szerbiát, ami a jelen helyzetben hatalmas sikernek számít” – tette hozzá a bankkormányzó. Tabaković kiemelte azt is, hogy már harmadik alkalommal sikerült várakozáson felül teljesítenie országunknak a nemzetközi aukciókon: tavaly júniusban és novemberben is kitűnően szerepeltek a szerb eurókötvények az árveréseken. A nemzetközi piac állandó érdeklődése annak előjele is, hogy Szerbia sokkal könnyebben átvészeli majd a világjárvány negatív hatásait, mint a többi érintett ország – hangsúlyozta a bankkormányzó.
A pénzügyminisztérium közleménye szerint Szerbia az egyetlen olyan ország, amely a koronavírus-járvány idején az Európai Központi Bank segítsége nélkül is eurokötvényt tudott értékesíteni a nemzetközi pénzpiacon.
A kötvényértékesítésből rendelkezésre álló kétmilliárd euróval a szerb állam a járvány negatív gazdasági hatásait tervezi enyhíteni országunkban – áll a nemzeti bank jelentésében.