Szerbiában a kereskedelmi üzletláncoknak az új rendeletek alapján ezentúl nem kell a tojást hűtőpultokban tartaniuk, hanem hűtés nélkül, szobahőmérsékleten tartva kínálhatják a liszt és a cukor mellett.
A szakértők szerint nincs ok aggodalomra, mivel a tojásnak az 5 Celsius-fok feletti hőmérséklet kedvez a leginkább. Egyes kiskereskedelmi láncokban már érvénybe is lépett a rendelet. Zoran Rašić, a Jagodina Állatorvosi Intézet illetékese elmondta, hogy a kereskedők nem halmoznak fel nagy tojáskészleteket, hanem a keresletnek megfelelően szerzik be a tojást, s emiatt az elromlás kockázata a minimálisra csökkent.
– Ha olyan tojást vettünk, amit hűtés nélkül forgalmaztak, akkor otthon betehetjük a hűtőházba vagy a spájzba. De ha hűtött tojást vettünk, akkor kötelező hűtőben tárolnunk. Nagyon fontos a tojás szavatossági ideje, amely 28 napon belül lejár – közölte Rašić.
Hozzátette, hogy a tojás minőségére vonatkozó szabályzat össze van hangolva az európai irányelvekkel. A rendelet egyébként nem határozta meg azt a felső hőmérsékletet, amelyen a tojást tárolni kell, hanem maguknak a termelőknek és a kereskedőknek kell megvizsgálniuk, mekkora hőmérsékleten nem kockázatos tartani a tojást.
Zoran Ivanović, az állategészségügyi felügyelőség vezetője elmondta, hogy az idén hatályba lépett rendelet előírja, hogy a tojás öt Celsius-foknál alacsonyabb hőmérsékleten csak szállítás esetén tartható, ami nem tart tovább 24 óránál, valamint kiskereskedelmi üzletekben kevesebb mint 72 órán át.