Nemrég tartották meg a velencei filmfesztivált, amelyen a fődíjat Pedro Almodóvarnak ítélték oda. Pedro ma már ünnepelt rendező, de nem volt ez mindig így. Minden egy kis spanyol faluban kezdődött. Akár mese is lehetne, amit most leírunk, de nem az, hanem színtiszta igazság. Vagy mégsem. Pedro Almodóvar 1949. szeptember 25-én született. Talán. Ez a dátum ugyanis egyáltalán nem biztos, mert az anyakönyvi kivonata hagy némi kívánnivalót maga után. Az viszont sokkal bizonyosabb, hogy egy kis településen, az ötezer főt sem számláló Calzada de Calatravában látta meg a napvilágot.
A gyerekkora olyan volt, mint egyes filmjeinek a jelenetei, a saját szavai szerint nagyon folklorisztikus. Borászattal foglalkoztak, a bort hordókban, öszvér húzta szekérrel szállították az apjával, az anyja pedig írástudatlanoknak segített boldogulni levelezések és ügyintézések kapcsán. Négyen voltak testvérek, öccsével és két nővérével nőtt fel. A szülei egyházi iskolába küldték, annak reményében, hogy egyszer majd pap lesz belőle. Az iskola Cáceres városában volt, és ott már működött mozi. Egy idő után a szülők is oda költöztek, folytatták a borászatot, és benzinkutat nyitottak.
Pedro csalódott az egyházi iskolában, nagyon csúnya dolgokról szerzett tudomást, a mozi viszont egyre jobban érdekelte. Annak ellenére is, hogy azt tanították neki: ha hollywoodi filmet néz, akkor a pokolba jut. Tulajdonképpen Luis Buñuel volt rá nagy hatással, és akkor még nem is sejtette, hogy egyszer ő is olyan fontos és elismert lesz. A mozit tartotta az iskolájának, később azt is mondta, hogy a moziban sokkal többet megtanult, mint a papoktól az iskolában. Szüleinek a terve tehát nem vált be, és heves tiltakozásuk ellenére Pedro Madridba ment, hogy megvalósítsa az álmait és filmkészítő legyen. Csakhogy Spanyolország nem Amerika, és Pedro pechére Francisco Franco spanyol diktátor pont akkor bezáratta a filmes iskolát, így a filmezést autodidakta módon volt kénytelen elsajátítani, ami egyrészt jó, mert legalább nem került mások befolyása alá, másrészt azonban valamiből meg is kellett élnie, ezért mindenféle munkát elvállalt.
Egyidőben használt holmikat árult bolhapiacon, több mint tíz évig pedig egy nagy telefonos cégnél dolgozott adminisztrációs asszisztensként. A célt viszont nem tévesztette szem elől. Nappal dolgozott, esténként pedig forgatókönyveket írt, a filmezéssel foglalkozott, átadta magát szenvedélyének. Egyik pillanatban pedig belevetette magát Madrid underground életébe.
Rövidfilmeket készített, színházban lépett fel, elbeszéléseket publikált, képregényeket készített, a szexuális szabadságot hirdette, a szabadon választás jogát, és szinte bármit, ami polgárpukkasztónak számított. Francisco Franco 1975-ben hunyt el, és azután Madrid mintha felébredt volna. A polgárok fellélegeztek, fellendült a művészeti élet, szárnyra kapott a kreativitás, kitört a kulturális forradalom. Pedro az első játékfilmjét a Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből című alkotást 1980-ban készítette el. Akkor már nem számított ismeretlennek, de ahogyan sorakoztatta a filmjeit – Szenvedélyek labirintusa, Áldott mélységek, Mit vétettem, hogy ezt érdemlem?, Matador, A vágy törvénye –, egyre ismertebb és népszerűbb lett, a filmjeiről pedig egyre többet beszéltek. Az alkotásai igencsak megosztóakká váltak, sokan bírálták a témaválasztását, mint amilyen például a homoszexualitás, az erőszak, a prostitúció, a perverzió, a droghasználat, de még többen voltak azok, akik dicsérték az alkotásait, amiért problémás emberekkel foglalkozott, akiket a társadalom kivetett magából; botrányos, de valósághű történeteket mesélt el, miközben az emberi érzéseket, kapcsolatokat vizsgálta. És tette ezt magas művészeti szinten, sajátos humorral, felismerhető rendezői kézjeggyel ellátva. Nemzetközi hírnévre az 1988-as Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmmel tett szert, amelyet Oscar-díjra is jelöltek. A siker pedig tovább folytatódott, egyebek közt a Tűsarok, a Kika, a Mindent anyámról és a Beszélj hozzám című filmekkel. A Mindent anyámról, a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában kapott Oscar-díjat, a Beszélj hozzám pedig a legjobb eredeti forgatókönyvre.
A rangos díjak oda vezettek, hogy Pedro Almodóvar filmjeiről ma már szinte mindenki szuperlatívuszokban beszél, kiemelve azt, hogy női figurákat helyez a középpontba, és kiváló érzékkel nyúl a női témákhoz. Habár úgy tudni, Pedro Almodóvar nyíltan vállalja a homoszexualitását, mégis lenyűgözik a nők, és lenyűgöző női karaktereket tud kreálni. Sokan mesternek nevezik. A filmvilág neki köszönheti Antonio Banderast, akinek a debütáló filmjét Almodóvar rendezte, és utána még sok más alkotásában is játszott, de Penélope Cruz karrierjén is nagyot lendített, a színésznő azt is mondta, hogy az ő hatására kezdett el színészettel foglalkozni.
Az elmúlt években Pedro Almodóvar önéletrajzi ihletésű filmeket készített, 2019-ben életműdíjat kapott Velencében, majd olyan dolgokhoz fogott, amik eddig kimaradtak az életéből. Kiadta első elbeszéléskötetét és elkészítette az első angol nyelvű filmjét, A szomszéd szobát, Tilda Swintonnal és Julianne Moore-ral a főszerepben. Ezért a filmjéért kapta meg nemrég a velencei filmfesztivál fődíját, ami még hiányzott a „gyűjteményéből”. Pedro Almodóvar filmes pályájáról most már valóban elmondható, hogy szép ívet ír le. Nem rossz teljesítmény ez valakitől, aki egy kis faluban nőtt fel és diktatórikus rendszerben nevelkedett. Az élete tényleg egy kicsit mesébe illő.
Nyitókép: Pedro Almodóvar végre átvehette az Arany Oroszlán díjat is (Fotó: Beta/AP)
