A csaknem negyvenoldalas dokumentum nyilvános vitára bocsátásának elsődleges – mondhatni: egyetlen – célja, hogy véleményt mondjanak róla azok, akiket érint. Azért tervezet, mert nem végleges, tehát képlékeny és alakítható. Van azonban egy sanda gyanúnk, hogy nagyjából abban a formában fog testet ölteni, amelyben tervezetként szerepel, mert akiket érint, azok nem tolongtak a szószék körül. Már most mondjuk, előre kellett volna elmondani mindazt, amit a törvény meghozatala után bírálatként fognak felhozni azok, akik széles ívben elkerülték a véleménynyilvánítást, amikor annak ideje volt.
Vízgazdák és gittegyletek
Horgászainknak már vagy néhány évtizede – tehát a mai vízpartiak emlékezetétől kezdődően – nincs megfelelő érdekképviseletük. A gyakorlat bizonyítja, és a tapasztalatok is vallják, hogy különböző szintű szövetségek ez irányú tevékenysége nem haladja meg az üres szólamok szintjét, csupán az önös érdekeiket tartják szem előtt, tevékenységük puszta létezésükben nyilvánul meg. A vízparti mikéntre és hogyanra semmilyen ráhatásuk, beleszólásuk nincs. Éppen ezért számos horgászegyesület vígan működik anélkül, hogy bármelyiknek tagja volna.
A megfelelő szervezet és érdekképviselet hiányában – évtizedek kihagyása hetek alatt nem pofozható helyre – a szóban forgó törvénytervezetet a horgászok nem is rághatták át. Tényleges érdekeik az összehangolatlanság következtében egyébként sincsenek. A vízparti borgőzös csárdákban szélnek eresztett meglátásaik aligha tetinthetőek megszívlelendőnek.
Ennek egyenes következménye, hogy a törvényalkotó (ismét) a vízgazdákra tervezi átruházni a dolgokat. Ezt előrevetíti, hogy a dokumentum hét oldalon át a vizek odaítélésének módozatával foglalkozik. Biztosra vehető, hogy a minisztérium át fogja passzolni az ügyet a vízkezelőknek, azok ténykedésének ellenőrzésével pedig a felügyelőségeket bízza meg. Tehát átirányítja a gondot. Meg bekalkulálja, eleve bekalkulálta a hasznot. Kimondja, hogy a kiadott horgászati és halászati engedélyek után mennyi (lesz) a köztársaságé, a tartományé, a vízgazdáé...
Átgondolatlanul?
A tervezet egy mondatban napirendre tér a halállomány megőrzése felett, kimondva, hogy ez a vízkezelő kötelessége. Ugyancsak egymondatos újdonság, hogy a halőrt az új törvény szerint hivatalos személy státusával ruházzák fel. Eddig rendben. A horgászok ugyanis gyakran elmarasztalóan szólnak róluk, munkakörüket azonban nem szívesen vállalnák. De! A törvénytervezet most kitér arra, ki lehet, és ki nem lehet halőr. A tiltással kívánunk foglalkozni bővebben, mert erról az írás szűken szól.
Nem lehet büntetett előéletű személy, amennyiben... felsorolás következik... Ötöt említenek. A felsorolásból kimaradt a fegyveres rablás, a betörés, a zsebmetszés, az erőszak, az apagyilkosság... A törvényhozó ebből a bagázsból (is) kívánja toboroztatni a halállományra felügyelő szolgálat tagjait?
Szeretnénk remélni, hogy a dokumentum kidolgozói a szóban forgó szakasz megszövegezésekor csupán fogalmazásgátlásban (nem jutott eszükbe minden) vagy szóömlésben szenvedtek (sokat akartak mondani). Mert egyszerűbb lett volna odabiggyeszteni: dutyizottaknak kívül tágasabb!
Papirológiai szökőár várható?
Van egy sanda gyanúnk, hogy a dokumentum kidolgozói iszonyatos időzavarban voltak. Ezt több adat is alátámasztja. Elsősorban az, hogy a vizek odaítélésre vonatkozó pályázatot már régen ki kellett volna írniuk. Még tavaly. Miután egy évre miniszteri rendelettel meghosszabbították a vízbérletet, az idén szeptember 1-jéig kellett volna kiírni a pályázatot. De a törvényről, amely a kiírást szabályozza, még csak most vitáznak. Talán ezért szerepel a tervezetben tucatnyinál is több helyen: „...erről a tövényhozó utóbb rendelkezik...”; „...ezt a törvényhozó külön fogja szabályozni...” Egyértelmű, hogy törvény erejű rendeletek, rendeletek, szabályzatok... egész sora fog papírra kerülni. Tekintettel arra, hogy miniszterúrékat sürgeti az idő, nem is olyan sokára. És a horgásznak mindezt el kell sajátítania, mert...
Iskolapadba, pecások!?
A törvénytervezet kilátásba helyezi a horgászok képzését, és ezzel a feladatkörrel a vízkezelőt bízza meg. Egyelőre ismeretlen, mit értenek a „horgászok erdukációja” alatt, amelynek elvégzése „a vízkezelő feladata”.
A téma boncolgatása enyhén szólva röhejes következtetésekre jogosít fel. Képzeljük el, hogy vizsgáznunk kell. Mondjuk halismeretből, mert miből másból.
Kiállunk egy bizottság elé; az feltesz néhány kérdést; mi nem tudjuk a helyes választ, és megbukunk. Ez azt jelenti, hogy aki nem vizsgázott le, az nem fog horgászni? Akkor kinek adják el a horgászengedélyt? És miből él meg a vízkezelő, ha megtizedeli vásárlóbázisát? Tehát látszatkeltésről van szó, méghozzá úgy, hogy csinálja más.
De van ennél jobb. A törvénytervezet kimondja – hosszan sorolja –, milyen feltételeknek kell eleget tennie annak, aki vízkezelő akar lenni. Ebben benne van, milyen VII. fokozatú végzettségű szakembert kell alkalmaznia állandó munkaviszonyban, mégpedig: biológiai, ökológiai, állatorvosi, állattenyésztési szakembert.
Csupán retorikai a kérdés, hogy – tegyük fel – a fejőstehenek tartására szakosodott káder mekkora kompetenciával szólhat a karikakeszeget a dévérkeszegtől megkülönböztető taxonómiai jellegzetességekről, vagy az ezüstkárász szűznemzéséről.
Kutatás és kuttyogatás
Tekitettel arra, hogy haltani kutatás tájainkon évtizedeken keresztül nem volt, és csak az utóbbi néhány évben vágtak bele, nem csoda, hogy halmozódnak a felfedezések. Nem ez a téma, bővebben máskor. De meg kell említeni, hogy a halügyeknek egyetlen elemét sem szabályozták és ellenőrizték oly szigorúan, mint a kutatók munkáját. Most ezen a téren várhatólag változások állnak be, amelyek nyomán ha nem is lesz több halunk, de legalább vázolva megtudhatjuk, mennyi van. Persze nem vonható egy kalap alá a halállomány feltérképezője és a vele gazdálkodó.
Amióta tájainkra visszatért a kuttyogatás mint ősi harcsafogó módszer, egyre inkább hallatják szavukat azok a horgászok, akik ezt a módszert alkalmazni szeretnék. A hatályos törvény a kuttyogatót halászszerszámnak titulálja. (Semmi gond nem volna, ha az illetékesek tárgyismereti bukfencei erre az egyre korlátozódtak volna.) Időközben azonban a naponta zsákmányolható hal mennyiségére vonatkozó törvény erejű rendeletek születtek. Ezek betartása – kuttyogatáskor is – kizárja a szóban forgó eszköz halászszerszámnak való minősítését. A törvényalkotók, úgy tűnik, hajlanak arra, hogy a harcsának muzsikáló lécet horgászszerszámmá kereszteljék át. Ehhez kapcsolódik, hogy a horgászrendezvények népszerűsítése céljából megszüntetik azt a kötetelezettséget, hogy a fellépő külföldi horgászoknak napi vagy heti engedélyt kelljen váltaniuk. Futólag mondjuk, hogy ehhez eddig sem ragaszkodott minden vízkezelő, a Mali Zvornik-i Somovijadán például a fellépőknek – minden hozzáfizetés nélkül – egyheti horgászengedély járt.
De, mint már mondtuk, ez csak tervezet.
