Legjobb, ha futólépésben letudjuk a meredek tudományost. Az óriásharcsafélék (Pangasiidae) a sugarasúszójú csontos halakhoz és a harcsaalakúak (Siluriformes) rendjébe tartozó család, mely három nemet és harmincegy fajt foglal magába. Ennyit a tudományról.
Magyar neve kettőnek van, ezek a cápaharcsa (Pangasius hypophthalmus) és vitorlás cápaharcsa (Pangasius sanitwongsei). Az említettek, valamint a többi kölcsönös megkülönböztetéséről csak annyit: foglalkozzon azzal valaki más. Mert hozzánk beazonosíthatatlanra szeletelve érkeznek, elterjedésük a tányérra korlátozódik, konyháink meghódítása pedig egyre nagyobb méreteket ölt.
A tányérjainkat bejáró filéket szolgáltató pangáziusz széles körben elterjedt, Thaiföldön, Indonéziában, Malajziában, Kambodzsában, Laoszban, de még Kínában is tenyésztik. Vietnamban, a Mekong deltájában már vagy 50 éve, és ez az ország a lagnagyobb pangafilé-exportőr. Ezért terjedt el az a felfogás, hogy a panga elnevezés a vietnamiból ered.
Egy kis etimológia
A Halászat című – 1899 óta meglejenő – folyóirat 2013. 1. számában dr. Rácz János nyelvész elemezte ki a szóban forgó hal(ak) névtanát. A Pangasius az ichthyológia latin szaknyelvében 1822 óta szerepel (Hamilton 1822). Akkor még Pimelodus pangasius binómenként, később viszont más szerzőknél már nemi névként fut (Pangasius pangasius, Pangasisus hypophthalmus...)
Ezek a szerzők a név forrását folyamatosan a vietnamiban keresték, holott a halat elsőként beazonosító és leíró Hamilton 1822-ben még nem is járt Vietnamban, hanem India folyóiban találta meg a kérdéses halat.
Rácz János szerint sokkal valószínűbb, hogy a bengáli pãNãś vagy a szanszkrit paNka a név végső forrása. Jelentése „sár színű hal”. Hamilton ugyanis a Bengal Medical Service munkatársaként több mint húsz évet töltött Indiában, ez idő alatt több mint száz – korábban ismeretlen – halfaj tudományos leírását publikálta. Az ott hallott bengáli vagy szanszkrit névből fabrikálta a pangasius fajnevet, és ebből lett a nemzetközi szó.
És míg a többi nyelvben pang..., a magyarban cápaharcsa lett belőle. Az ázsiai cápaharcsa kifejezés a magyarban először 1994-ben jelent meg egy akváriumi szakkönyvben. A két halfaj nevéből összetett terminus cépafélére utal, de jelzi azt is, hogy a faj a harcsaalakúak rendjébe tartozik. A cápás vonal pedig abból ered, hogy a panga szeret felszínközelben úszkálni, ilyenkor a cápákéhoz hasonló, a víztükröt hasító hátuszonya szolgáltatott alapot a névadásnak.
Aki a véres hurkát szereti...
Több oka is van annak, hogy a cápaharcsa filéi az utóbbi évtizedekben ennyire elterjedtek. Ez elsősorban azért történhetett meg, mert pangát azok is eszik, akik a halat nem szeretik. Ez alatt azt kell érteni, hogy a pangfilének sem halíze, sem szálkája nincs.
A környezeti adottságokkal szembeni igénytelenségére való tekintettel valószínű, hogy a cápaharcsák világviszonylatban a legrosszabb körülmények között tenyésztett halak. Igen mostoha, szinte mocsári körülmények között is megélnek, mindent(!) megesznek, és erre a tulajdonságukra épül a virágzó vietnami pangaipar. Amely nem hogy nem pang, hanem... A bűzös pocsolyákat – melyben cápaharcsák vígan(?) megélnek és fejlődnek – abból a Mekong folyóból látják el vízzel, amelynek alsó folyása egyébként is a világ legszennyezettebb vizének számít. Ezekben terem tonnaszámra a hozzánk érkező fehér halfilé. És csupán a jó ízlésre való tekintettel nem soroljuk fel mindazt, amivel hizlalják, meg kezelik a halakat annak érdekében, hogy kibírják az „élet áldásait”. Ehelyett maradjunk annyiban, hogy a fejlett fogyasztóvédelmet ápoló országokban elrendelték: a pangafilének kívül tágasabb.
Ide kívánkozik: aki a véres hurkát szereti, ne kérdezze, hogyan készül!
Horgászható volna...
Gyorsan nő, igénytelen, mindent megeszik, tehát mindenféle csalira rákap... Ezen tulajdonságai alapján attraktív horgászhalnak ígérkezik. Legalábbis azon vidékeken, amelyek megfelelő éghajlati és környezeti feltételeket kínálnak neki. Ha figyelembe vesszük természetes elterjedésének víz- és éghajlati adottságait, egyértelmű: nálunk aligha rúghat labdába.
Nem is történtek erre kísérletek, leszámítva egy témaszellőztetést. Annak során felmerült, hogy termálvizeinket kellene behalasítani afrikai harcsával, vagy valami hasonlóval. A „hasonló” közös nevező alatt felmerült a cápaharcsák neve is. Ám amikor kiderült, hogy ennek apropóján pénzt lenyúlni nem lehet, a pangáziusz ügye lekerült a napirendről.
Horgászatilag viszont érdekes, hogy a világ egyik legnagyobbra növő édesvízi halfaja, a mekongharcsa (Pangasianodon gigas) közeli retyerutyája a cápaharcsáknak. A rendelkezésre álló adatok szerint ennek az óriásnak legnagyobb ismert példánya – halászok fogták – 356 kilót nyomott, míg a horgászbottal fogott hivatalos legnagyobb Thaiföldön került horogra, súlya 293 kiló volt. Ide kívánkozik, hogy az utóbbi évtizedekben a túlhalászás következtében a mekongharcsa állománya a korábbinak mindössze 10 százalékára csökkent.
