A vízügyi szakértők szerint a Kárpát-medence és környékének vízügyei a szélsőségek irányába tolódnak; a nagyvizek egyre gyakoribbak, a kisvizek pedig mind kifejezettebbek lesznek
A pillanatnyi vízügyi helyzetkép azt sugallja, hogy kisvizes év küszöbén állunk. A Duna vízgyűjtő területének Nagymaros feletti szakaszán ugyanis a hóvízkészlet alig több mint öt köbkilométert tesz ki. Összehasonlítás gyanánt: tavaly február elején nagyjából 12 körül alakult, míg a sokéves átlag nyolc köbkilométer. Az öt köbkilométer tehát kevés. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a mennyiségnek több mint a fele – hozzávetőleg 2,8 köbkilométer – az örök hó hazájában található, márpedig onnan nem érkezik hozzánk egyhamar.
A Duna forrásvidéke és bal oldali mellékfolyóinak vízgyűjtő területe ugyanis a középhegységek zónájába esik, míg a jobb oldali mellékfolyók legnagyobb része az Alpokból ered. A bal oldali vízgyűjtő terület a téli hó hazájába, a jobb oldali viszont az örök hó hazájába tartozik. A bal oldali vízgyűjtő területről a hó a tavasz kezdetén már elolvad, míg a jobb oldali egy részén nyáron is megmarad. A meglehetősen szegényes hóvízkészletnek tehát több mint a fele olyan magasságokban van, ahonnan a tavasz folyamán nem indul el felénk.
A Duna tavaszi vízszintemelkedésére – a dolgok pillanatnyi állása szerint – csak az alig több mint két köbkilométeres hóvízkészlet lehet kihatással, amely a téli hó hazájában található. Ennek a mennyiségnek még akkor se lehetne szembeötlő hatása, ha villámygyorsan és egy tagban indulna meg felénk. Még kevésbé akkor, ha olyan alacsony vízszintre futna be, mint amilyen most uralkodik a folyó teljes hosszán.
A vízmércék nivógramjai egyértelműen tanúsítják, hogy a víztükör bő egy hónappal ezelőtt alacsony szinten befeszült, álló hónapja szinte csak helyi és jelentéktelen vízszintingadozások mutatkoztak. Ennél is beszédesebbek az adatok, amelyek a huzamosabb ideje uralkodó állapotok és a hivatalos adatgyűjtés kezdete óta mért legalacsonyabb vízszintek egybevetése nyomán pattannak ki. Ebből kiderül, hogy a Duna vízállása csupán másfél–két méterrel, helyenként pedig alig egy méterrel magasabb a mindenkori legalacsonyabb szintnél.
Kemény telek idején máskor is szokott így alakulni, hiszen a csapadék hó formájában a vízgyűjtő területen maradt, ezért az alacsony vízállás velejárója a magas hóvízkészlet volt. Nem árt tudni, hogy a folyó forrásvidéke és a Felső-Duna vízgyűjtő területe a nyári esők zónájába tartozik, és így a legtöbb csapadékot nyáron, a legkevesebbet december–februári időszakban kapja. A hideg hatására a három hónapon át halmozódó hóvízkészlet hetek alatt szokott leolvadni. Éppen ezért a Dunán kétféle típusú árvíz szokott kialakulni: a kora tavaszi, mellyel a vízgyűjtő terület alacsonyabb részeinek hóolvadása talál lefolyást, és a másik a nyári árvíz, amely az Alpok csapadékát hozza le.
Ezen adatok tükrében már most világos, hogy a kora tavaszi árvízből nem lesz semmi. Figyelembe véve a szegényes hóvízkészletet, az ennek következtében elmaradó áradásokat, már most valószínűsíthető, hogy a tavaszi esőzések vízhozadéka alacsony mederteltségre fut majd be, és ilyen körülmények között a meder sok vizet képes elnyelni. Hogy az ilyen körülmények ellenére is árvizekben gondolkodjunk, ahhoz az időjárás szeszélyeinek az özönvíz emlékét idéző esőzéseket kellene kreálniuk – mennyiségben és időtartamban egyaránt –, és ami ennél kisebb lesz, az árvizet nem gerjeszt.
Nem kell meglepődnünk, ha az idén is kisvízi rekordokat jegyzünk. Hogy mennyire lehetnek kicsik, annak saccolgatása végett nem kell a régmúltba menni, ehelyett elegendő például venni a három évvel ezelőtti májust. Ekkor került ugyanis sor a mindenkori leghosszabban tartó májusi kisvízre, amióta az újvidéki vízmérce fennáll. A léc álló hónapon át mutatott +60 és 0 cm közötti értékeket. A miheztartás végett mondjuk, hogy a szóban forgó időszakban a vízszint ennél négy-öt méterrel szokott magasabb lenni, és a folyó gyakran kilép a hullámtérre. Az idén aligha.
