Immár vitán felüli, hogy a magyarkanizsai kuttyogatóverseny az ország legnépszerűbb ilyen jellegű rendezvénye. Itt ugyanis több páros lép(ett) fel, mint másutt egyén. Ez nem azzal magyarázható, hogy több serleget és díjat osztanak mint másutt. Egyszerűen és tételmegfogalmazás nélkül: itt szeretnek a harcsafülnek muzsikálni. Pedig a versenyt megelőző délutánon, majd a kora esti órákban is még olyan északnyugati szél muzsikált, hogy szinte dudált. Márpedig ekkora felső szélben kuttyogatni igen nehéz hiszen – Pópity Mihály után szabadon – egyetlen versszakot sem lehet elmondatni a léccel anélkül, hogy bele ne dadogjon. Míg egyesek hangosan szidták a szelet, mások – hisszük – magukban imádkoztak, hogy elálljon. Szemlélet kérdése, hogy reggelre miért állt el.
A kuttyogató horgászok ügyeletes ellenségei azonban, akárcsak az ördög, nem alszanak. A derült égen ragyogó telihold éktelenkedett, amely azért nem jó, mert akkor a harcsa éjjel eszik, nappal pedig emészt; az ismétlődő záporok áradást gerjesztettek, ami azért rossz, mert zavaros lett a víz, és a lebegtetett hordalék szétszórta a kuttyogató hangját; a rágcsálók úszása az aratás után és a belvizek hatására még tömegesebb lett, márpedig ez is éjszakai jelenség, amely a nagybajuszúak nappali absztinálását eredményezi...
De ha valaki azt hiszi, hogy mindez elejét veszi a kuttyogatást kedvelők versenyzési szándékának, az téved. Számukra csupán kihívás – Csernák Zoltán után, és úgyszintén szabadon –, hogy akkor bizonyítsanak, amikor a körülmények ellenük szólnak. Félszáznál több csónak rajzott ki északnak és délnek, de ment volna keleti meg nyugati irányba is, ha nem lettek volna útban Bánát meg Bácska. És győztek a szerémségiek. De ez csak bő hat órával a kihajózás után, és az eredmények összegezését követően derült ki.
Kezdetben, mintegy két órán keresztül, úgy festett, hogy a soha nem alvónak lesz igaza. A kérdésre, hogy van-e zsákmány, és ha nincs, volt-e kapás, harcedzett harcsafogók sora fejcsóválva – olykor jobb helyeken illetlennek tartott karlendítéssel – válaszolt: nincs... nem volt. További órának kellett eltelnie, hogy befusson egy, majd még egy, és a harmadik jó hír is. A zimonyi Višnja Mirić és Marko Grujić fogtak egyet; Pópityék is; Szalma Gábor és dr. Újhelyi Péter pedig már kettőnél tartanak... Tehát elkelt a dobogó, és jöhetett két nyugis óra, amikor már senki sem foglalkozott azzal, miért nem harap. Aztán kiderült, hogy sokkal több harapott, mint amennyinek a híre befutott.
A grockai Bogomir Kubinjec és Predrag Janković Zmaj két harcsája gondolatnyival volt könnyebb, a bácskertesi Guzsvány István és Nándor úgyszintén kettője ugyanennyivel volt nehezebb négy kilónál; az újvidéki Dušan Skoknić és a kátyi Mile Krstin kettője már túl volt a tízen, a nagyobbik pedig a verseny legnagyobbjaként csaknem hét kilót nyomott; a loznicai Živko Janković és Radomir Dumić ikerharcsái együttes erővel közel voltak a tizenháromhoz, míg a krčedini Miodrag Obradović és a beskai Aleksandar Kelijašević három harcsája negyed kilóval haladta túl a tizenhármat. Ha végigtetvezzük a térképet, és megnézzük, honnan érkeztek a dobogósok, megállapíthatjuk: Tisza-parti nincs közöttük. Kommentár helyett: Ilyen még nem volt!
A BÉKÉS TÓ VADUL KÜZDŐ PONTYAI
A rezgőspicces technika majdhogynem minden hal fogására áthangolható. Csupán ezt kell tudni, milyen halakkal állunk szemben ott, ahol alkalmazni kívánjuk. Ha a magyarkanizsa–horgosi út mentén fekvő Szarvas-tóról van szó, akkor a szerelék skáláját az egytől tíz kilóig terjedő tartományra és a pontyok hullámhosszára kell beállítani. A hibatartomány a tizedes skálában az ezüstkárászra, a felsőházban a bőven tíz feletti amurokig terjed; a zsákutcában harcsára vagy kabátba akasztott busára kell számítani... Amikor az említett tóra érkező feederező horgász a vázolt koordináták közé helyezi szerelékének állóképességét, és csupán az egzakt számadatokra hagyatkozik, akkor meglepetések várják. A Szarvas-tó pontyállománya ugyanis szokatlanul/hihetetlenül harcias. Nem időmilliomos elméletgyártók szóbeszédéről van szó, hanem a vizek sokaságát bejárt, összehasonlítási alappal rendelkező mesterpecások állítják határozottan, hogy másutt előbb kijön az ötös, mint a Szarvas-tavon a kettes. Amíg a halfiziológusok oxigénháztartással meg sztratifikációs hőgörbékkel meg nem magyarázzák a jelenséget, addig maradjunk annyiban: így van, és kész!
Különösen annak ismeretében, hogy csaknem harminc versenyző fél napon keresztül több száz pontymintán élesben bizonyította, hogy mennyi az annyi.
Tekintettel arra, hogy széljárta vidékről van szó, a tómeder kanyarulata pedig derékszöget zár be, a gyakorlat bizonyítja a széljárás és a haljárás összefüggését. Az elméletek részletes boncolgatása helyszűke miatt kihagyva. Mert nem csak ezen múlott, és sok minden történt. A parton végigtekintve szinte minden pillanatban görbülő horgászbotot, szákoló horgászt lehetett látni, a zsákmányt folyamatosan értékelő bírók pedig lejárták a lábukat. Mert mérnivaló akadt bőven.
Az I. szektorban Fehérvári Norbert győzött 29,14, második Čedo Gvero 21,19, harmadik pedig Fehér Zoltán 13,24 kilós zsákmánnyal. A széllökések következtében a halban gazdagabb II. szektorban Baricsek László győzött 43,10, második Kothenc Ferenc 31,20, harmadik pedig Tápai Sándor 28,40 kiló hallal. Említsük meg azt is, hogy szektornegyedik kereken húszkilós zsákmánnyal Baté Nándor, akinek segítőtársa Molnár Adrián volt. Pályagyőztes Baricsek László és a legnagyobb halat is ő fogta.
(MILLI)GRAMMOZÁS RAKÓSÉKNÁL
Amikor az úszózóverseny részvevője a verseny után a régi havernak azzal köszön: ne kérdezz semmit!, pontosan tudni, hány óra volt tegnap délben. A versenyhorgászok nyelvéről érthetőre fordítva: társai remekeltek, a „ne kérdezz” pedig alulteljesített. Hogy ki és mennyire, az lényegtelen, hiszen a hasonló jellegű versenyeken ez rendszeresen megtörténik, és sokszor múlik kevésen.
Az úszózók Tisza-Palics csatornán megtartott Barátság Kupáján a máskülönben is a végszót kimondó mérlegnek jutott a főszerep. A hal ugyanis erről a szerepkörről lemondott. A napokkal korábban tapasztalt haljárás annyiban módosult, hogy a hal semerre se járt, és legkevésbé a felcsalizott horgokra ment rá.
A fajok sokszínűségével foglalkozó szakértő számára nyilván csemege lett volna a verseny, hiszen a horogra került halfajok jegyzéke olyan hosszúra sikeredett, mint a bölcsöde mosodaszámlája. Ugyanakkor a zsákmány méretéről tanúskodó számjegyek többnyire csak a szektordobogósok esetében voltak négyszámjegyűek, a vert mezőnynek már csak háromra futotta, és gyakran kettessel kezdődött. Értsd: húsz-egynéhány deka.
Ilyen kártyaleosztás mellett ki kell emelni az ifjonc adai Aleksza Árpád teljesítményét, aki 4240 grammos fogásával úgymond duplára verte fő vetélytársait. Ez még akkor is csúcs, ha figyelembe vesszük, hogy pályaszélsőként horgászott.
Eredmények – I. szektor: 1. Mester István (Mohol) 2050, 2. Oláh Tibor (Magyarkanizsa) 1980, 3. Milan Brankov (Ada) 1530; II. szektor: 1. Goran Gubić (Marlin, Palics) 1710, 2. Zvonko Zvekić (Zrenjanin, Nagybecskerek) 1560, 3. Fanz Thomas (Péterréve) 1420, III. szektor: 1. Aleksza Árpad (Ada) 4240, 2. Döme Károly (Marlin, Palics) 2140, 3. Pozsonyi Goran (Horgos) 1860 grammal. Csapatversenyben a nagybecskereki Zrenjanin diadalmaskodott 12,5, majd a péterrévei Kecsege következik 16,5, harmadik pedig a palicsi Marlin 17 szektorponttal.
