A Magyarkanizsán immár harmadszor megrendezett Bosznai István Emlékversenyen a Tisza szűkmarkúbb volt, mint tavaly. Akkor ugyanis a hazai kuttyogatóversenyek mindenkori második legnagyobb harcsájával járult hozzá a verseny színvonalához, az idén ehhez hasonlót nem adott. Végigzongorázva az elmúlt két és fél hónap ilyen jellegű versenyeit, megállapíthatjuk, hogy ezek közös nevezője volt a tavalyinál gyengébb zsákmány, ám a dobogó mindhárom foka rendszerint gazdára talált, és ez alól a szóban forgó verseny sem volt kivétel.
Már az első versenyórát követően kikristályosodott, hogy apró harcsák nyüzsögnek a horgok körül, a nagyokkal való közvetlen kapcsolatfelvétel aligha várható. A szonározók elmondása szerint a mélyről induló kontaktusok tüntetően túlemelkedtek a csalin, majd kiúsztak a sugárnyalábból, az ilyen viselkedésforma kíváncsi, de jóllakott harcsára jellemző. Az aprók azonban serényen vámolták a horgokon felkínált svédasztalt, a horogból azonban nem kértek. Persze, akadt, amely rajtaveszett, majd a szabályok értelmében méretlenül került vissza, így kimaradt a versenystatisztikából. A szóbeszéd meglehetősen sok ilyennel foglalkozott, de erről tanúskodott a magyarkanizsai csónakkikötő pallójára kiszögezett hosszmérce is. A mérlegelésre behozott harcsák többsége alig-alig lógott ki a vinkliből, amelynek ez nem sikerült, mehetett. Persze ment a többi is, de azoknak súlyával előbb eljátszadozott egy másik mérőeszköz.
Legtöbb munka Berta Viktor és Siniša Gojkov zsákmányával volt, mivel öt darab, egyaránt méret-plusz-egyhüvelykes harcsát zsákmányoltak (8,52 kiló összsúlyban), és ezzel az eredménnyel a második helyet szerezték meg. Azért folyamodtunk ehhez a szokatlan felsorolási sorrendhez, mert a két fiatal sporttársunknak – sokak megítélése szerint – a Tisza ennél sokkal többel tartozik. Ők ugyanis rendszeresen visszaengedik zsákmányukat, néha hatalmas példányokat is, és nem csak akkor, amikor erre a rendezvényszerű kuttyogatás szabályai kötelezik őket. Elmondták, hogy lóbogárra, mocsári gilisztára és kagylótalpra is minden válogatás nélkül ráharapott a harcsa. Emellett valamennyi kifogott példányra – nem csak Berta és Gojkov zsákmányára – jellemző volt, hogy gyomortartalmuk, külsőleg szemlélve, igen szegényes volt. Egyelőre meglehetősen ingatag a következtetés, bár jobb nem kínálkozik, hogy a kisebb példányok nehezebben jutnak élelemhez, mint a nagyobbak. Ha a nagyobb példányok elmaradását jóllakottsággal magyarázzuk, akkor megkockáztathatjuk a feltételezést, hogy a Tisza táplálékkínálata sokkal gazdagabb harcsaállományt is képes volna etetni. Vagy csak szeretnénk, hogy így legyen?
A győztesek, Losonc István és Hangódi Sándor által fogott három, összsúlyban 9,71 kilós harcsán – melyek közül a 4,92 kilós a verseny legnagyobb fogása volt – úgyszintén nem látszott degeszre tömött bendőre utaló hastáji dudor. Ez érvényes a harmadik helyezettek, Vladimir Prišić és Nenad Jovičić két, összesen 3,94, valamint Kéki László és Apró Attila (negyedikek) 3,36 kilós harcsájára is. Kuriózumként kívánkozik ide Ózsvár Csongor témaidegen zsákmánya: csalihalra kétkilós süllőt, lóbogárra pedig félméteres gardát fogott.
A sorrendben 15., de immár ligaversenyen kívül megtartott verseny volt a kuttyogatókaraván utolsó előtti állomása, a célbaérés a vasárnap Moholon szervezett versenyen lesz.
