Az elmúlt idényben a versenyszerűen kuttyogató horgászaink minden idők leghosszabb, legtöbb versenyből álló és legtöbb helyszínen történő versenysorozatát küzdötték végig. Négy folyón és két ország területén zajlott a tizenhat verseny, ebből tizenhárom volt pontszerző. A versenynaptárt, a játékszabályokat és a pontozási rendszert a szervezők eleméri összejövetelén határozták meg hónapokkal a versenysorozat kezdete előtt, jegyezzük meg: kimerítő, de korrekt és alkotó jellegű vitát követően.
Tekintettel arra, hogy nem állandó összetételű mezőnyről van szó, nem lehetett a horgászversenyek ligarendszerében érvényes pontozást alkalmazni, hiszen abban a távolmaradások rengeteg negatív pontot hoznak. A kuttyogatás egyébként sem hasonlítható össze az úszózóversenyekkel, hiszen a harcsafogókon – ellentétben az úszózókkal – sokkal gyakrabban fordul elő, hogy a fellépő(k) zsákmány nélkül marad(nak). Szóval a rossz pontok irgalmatlan halmozása helyett a kuttyogatóversenyeken zsákmányközpontú értékelést vezettek be, nagyjából a Formula–1-ben alkalmazott kaptafájára. Azzal a különbséggel, hogy a kuttyogatóligában egy pontot könyvelhet el minden csapat, amely értékelhető zsákmányt mutat fel, akkor is, ha a 12.-nél gyengébb helyezést ér el.
A szóban forgó versenysorozatnak székhelye, irodája, központja... nincs, az eredményeket a versenyszervezők jutatták el a liga adminisztrátorának, aki a számözön feldolgozása után a végeredményeket elküldte az összes érdekeltnek. Aztán – a pontyhorgászok végtelen türelmével – megvárta, hogy valamennyien visszaigazolják, egyetértenek-e az adathalmaz végkövetkeztetéseivel.
Megtörtént! Fussunk tehát végig az eredményeken!
A ligasorozat győztesei az adai Sóti János és Davor Tokić, akik három versenyen egy győzelmet, egy második, valamint egy helyosztó 1–2. helyezést értek el, és 40,5 pontot gyűjtöttek. Második helyet négy versenyen szerezve pontokat a tavalyi győztesek – a magyarkanizsai Duško Rakić és a šabaci Branislav Stanković – foglalták el mindössze félpontos lemaradással. Őket egypontos lemaradással követi a grockai Predrag Janković Zmaj és Bogomir Kubinjec, akik úgyszintén négy versenyen voltak pontszerzők. Negyedik helyre – mindössze három fellépéssel, és ugyanannyi pontyszerzéssel – a zimonyi Igor Učajev és Nenad Drašković került 35, míg az ötödik a moholi Muzslyai László–Faragó Árpád kettős 30 ponttal. A versenysorozatban 46 csapat ért el pontot...
A versenystatisztika számözönét akár a végtelenségig lehetne fejni, és halmozni róla a szöveget. Van azonban ennél fontosabb. Konkrétan azokról az apróságokról van szó, amelyek eldöntötték a végső sorrendet. Ha labdarúgásról volna szó, akkor a kihagyott helyzetekről, az el nem ismert gólokról szólna a történet, és a mi-lett-volna-ha... vezetné be. A világ legnagyobb kuttyogatóversenyének összegezéséből azonban bizonyos dolgok nem maradhatnak ki.
Az idénynyitó szarvasi vadvízi kuttyogatóversennyel kezdődött, amelyen a teljes mezőny – szaknyelven mondva: biotikus és abiotikus tényezők következtében – betlizett. Tehát senki sem nyert pontot. De! Ezen a versenyen a végső győzelemről másfél, az ezüstről egy ponttal lekéső Jankovićnak és Kubinjecnek volt ugyan fogása, de harcsájuk két centivel maradt le a mérettől. Ezen a két centin múlott – mert az 15 pontot hozott volna –, hogy nem ők a győztesek. Meg azon is, hogy saját versenyükön nem szerepeltek. Ez a jelenség azonban ebben a ligában dicséretes hagyomány. A házigazdák ugyanis rendszeresen kihagyják saját versenyüket. Nem lépnek fel azon a pályán, amelynek éppen ők a legjobb ismerői, és vendégeiknek adnak nagyobb esélyt. Nemcsak Grockán volt így, legjobbjaikat saját versenyükön nem indították a zimonyiak és a krčediniek sem. Ezzel a gyakorlattal viszont Magyarkanizsán találkoztunk először évekkel ezelőtt, és ez ott azóta is hagyomány.
Fontos szóvá tenni, kevés az olyan csapat, amely eljut minden versenyre. Műszaki felszereltségen – gépkocsi, szállítható csónak – meg időn és anyagiakon múlik, hányszor és hol tudnak fellépni. Ha megfigyeljük a versenystatisztikát, kiderül, hogy a győztesek – Sóti és Tokić – csupán a tiszai versenyeken szerepeltek, a többi helyszín távoli volt számukra. Mégis győztek. A negyedik helyezett Učajev–Drašković páros viszont a Dunán tartott versenyeken remekelt, a Tiszán nem vetette be tudását. Az Al-Duna-i sztárok viszont sehol máshol nem jelennek meg, csak hazai pályán nagyok.
Ugyanakkor meglehetősen hosszú volna felsorolni mindazokat, akik – az alkalmi és kényszerű kihagyásokat leszámítva – végigkuttyogatták az idényt. Tehát van egy ligánk, melyhez fogható – sem méretében, sem hangulatában – másnak nincs.
A díjátadás és a hivatalos eredményhirdetés a tél folyamán esedékes. Ugyanakkor és ugyanott a versenyszabályzat további finomítására kerül majd sor. Arról van ugyanis szó, hogy a nagy hagyományokkal és saját versenyszabályzattal rendelkező színhelyek is a ligáéhoz kívánják hangolni pontozási rendszerüket.
