Október folyamán a közösségi oldalak meglehetősen sok helyet szenteltek Predrag Danilović galócaduplájának. Az elsőként fogott pisztrángkirálynő 25 kilós volt, a második, lényegesen kisebb már „csak” tizenkettőt nyomott. A galócatémában járatos horgászok jól tudják, ezért a többinek mondjuk: évek óta nem fordult elő, hogy egy horgász két ekkora galócát zsákmányoljon röpke két hét leforgása alatt. Amikor ennél többet is lehetett, az már a múlt zenéje. Két iszonyatos mérgezés, orvhalászás, túlhorgászás, vízszabályozás... Ismerős?
Ezekkel a jelenségekkel időrendi párhuzamban, ám tőlük függetlenül, az illetékesek elkezdték emlegetni a horgászturizmust mint az országnak jövedelmet hoz(hat)ó tevékenységet. Ezen a téren azonban előrelépés nem történt, az élcelődők kíváncsian kérdezik, fel tudja-e bárki is mutatni azt a(z egy) dinárt, amelyet horgászturizmusból keresett?
Arról, hogy csupán a galóca puszta létezésében mekkora lehetőségek rejlenek, tanúskodnak azok a mongóliai meg kamcsatkai horgásztúrák, amelyen európai, köztük hazai horgászok vesznek részt. Ahhoz, hogy odaérjenek, váltott repülőgépekkel tizenkét órát kell eltölteniük a levegőben; ennél hosszabb időt úttalan utakon, avitt járgányokban döcögve, hogy végül a képeken idillikusnak látszó, valójában a végsőkig barátságtalan tájakra érkezzenek. Kizárólag a tajmen, a mi galócánkkal majdhogynem azonos hal végett. Mégis eljárnak oda, mert ott tuti a zsákmány.
Ha laza párhuzamot kívánunk vonni az ottani, valamint a mi galócánknak otthont adó Drina-vidék között, könnyű megállapítani, hogy a mi tájaink minden tekintetben lekörözik a távoliakat. Közeliek, gyéren lakottak, csendesek, barátságosak, olcsók és itt szabadalmazták a vendégszeretetet mint márkanevet. Csupán abban maradunk le, hogy nálunk a galócazsákmány nem tuti, hanem lottó. Márpedig ezen változtatni lehet.
A történethez szorosan kapcsolódik egy világot járt horgászunk megállapítása. Kiléte lényegtelen – arról máskor bővebben –, mondanivalóján a hangsúly. Tárgyismeretét több kontinensen horgászva, valamint a hazai vizeket is tüzetesen bejárva szerezte. Megítélése szerint a világnak nincs még egy olyan sarka – ahol a horgászok körében legnépszerűbb halak ilyen szűk területen megtalálhatók – mint amilyen a miénk.
A dunai galóca földrajzi előfordulásának területe hazai szemmel nézve nagynak tűnik, valójában rövid idő alatt bejárható. Ettől a vidéktől mindössze néhány órányi autózásra van a Kárpát-medence egyik legjobb csukás vize, az Écska melletti Joca-tó. Innen folytatva az utat, ugyancsak néhány óra alatt elérhető az Al-Duna harcsabirodalma. A környéken pedig több élvonalbeli pontyozó tó is található. Mindezek a vizek kétszáz kilométernél kisebb sugarú körön belül helyezkednek el.
Ha egyetlen népszerű horgászhalért a megszállott zsinóráztatók kilométerek ezreit teszik meg, nyilvánvaló, hogy sokkal vonzóbb volna számukra a több halért kevesebbet, rövidebbet utazni. Nemcsak azért mert így olcsóbb, hanem azért is, mert akkor több idő maradna a horgászásra.
Egyetlen kis országban, világi mércékkel mérve szűk területen, olyan sok atraktív horgászási lehetőség adódik, mint sehol máshol. Ahelyett azonban, hogy euforizáljunk az Isten által nekünk adott felett, pontosítsunk!
A történet ugyanis az egyelőre kihasználatlanról, nem pedig a megvalósítottról szól. A dolgok évtizedek óta tartó „pillanatnyi állása” szerint csupán a lehetőségeinket soroljuk. Amelyeket nem használtunk ki. A horgászásban járatosak, és a vízparti körülményeket jól ismerők tisztában vannak azzal, hogy a társadalmi oldalakon szereplő (hazai) szép zsákmányok valójában becsületgólok. A többi a kihagyott helyzetek üres felsorolása.