Előbb arról olvashattunk, illetve hallhattunk a médiában, hogy beinjekciózott sertéshús érkezett az országba. Aztán azzal nyugtattak bennünket, hogy végül csak fele maradt itt, az is a kelleténél csupán valamivel (!) több vizet tartalmaz. Így nem mérgező! Kinek lehet érdeke ez a visszás, paradox helyzet? Esetleg egy kisebb, de befolyásosabb rétegnek? Egy boríték annak, aki a behozatali, egy, aki a kiviteli engedélyt „rendbe” rakja? Egy annak, aki ellenőrizni lenne hivatott, egy a „sógorának”, aki elintézi…
Az illetékesek még azzal is nyugtatni próbálták az egyébként sajnos felháborodottságának hangot nem is adó közvéleményt, hogy amennyiben feldolgozásra kerülne az említett húsmennyiség, még egyszer kivizsgálják majd, már, mint készterméket.
Először is meglepő, hogy a közvélemény micsoda közömbösséggel fogadta az esetet. Vagy ennyire jól ismerné mindenki a közép-európai és a balkáni (hús)piaci helyzetet, hogy már meg sem lepődik? Elgondolkodtató! Valószínű nem egyedi esetről van szó, csupán ez az eset kapott nagyobb publicitást, illetve ez akadhatott fenn a nemcsak nagy lyukúnak, de lyukacsosnak és sajnos kikerülhetőnek mondható rostán. Nyílt titok, hogy az előző rendszerben a dolgok úgy működtek, hogy egy boríték a szállítmányozó számára, egy a vámra, vagy egy telefonhívás és máris bármi bejöhetett az országba. Vajon azóta változott a helyzet? Nem hivatalos adatok szerint a határ egyik és a másik oldalán is több száz (!) zugvágóhíd működik. A higiéniai körülményekről és az ebből eredő kockázatokról felesleges írni. Azt hiszem, hogy a legtöbben úgyis tisztában vannak a dolgokkal. Hol merjünk ezek után húskészítményt vásárolni?
Ebben az ügyben azonban, egészében szemlélve a dolgokat, talán nem is magának a kétes minőségű – ahogyan fogalmaznak –, nem megfelelő állagú húsnak a ténye felháborító! Miért is kell nekünk sertéshúst behozni? Ha már országunk aláírta a különféle szabadkereskedelmi egyezményeket, miért nem lehet adminisztratív akadályokkal meggátolni az értelmetlen és káros importot? Hisz jószágtenyésztőink bőségesen el tudnák látni minőségi hazai hússal a piacot, és talán ennél is fontosabb, hogy hazai jószágtáppal, kukoricával etetett jószágról volna szó. Viszonylag rövid idő alatt elegendő sertéshúst lehetne előállítani. Eközben jól járna nagyszámú termelő, jól járna a sok fogyasztó, és jobban járna az állam is. Kinek lehet érdeke ez a visszás, paradox helyzet? Esetleg egy kisebb, de befolyásosabb réteg érdekei érvényesülnek? Egy boríték annak, aki a behozatali, egy, aki a kiviteli engedélyt „rendbe” rakja? Egy annak, aki ellenőrizni lenne hivatott, egy a „sógorának”, aki elintézi… További borítékok további személyeknek. További gazdasági gondok és kockázati tényezők. Disznóság? Nem, ez több annál!
