2024. szeptember 30., hétfő

Az ártatlanság vélelme vagy a törvénytelenség védelme?

HÍREK - ÉTOLAJKARTEL

Senkiről sem állítható, hogy bűnös, amíg azt rá nem bizonyítják. Ez az ártatlanság vélelmének az alapszabálya. Most ezt a szabályt kell alkalmaznunk az olajgyárakkal kapcsolatban is, ugyanis a szerbiai Versenyvédelmi Bizottság a múlt héten arra az álláspontra jutott, nincs bizonyíték arra, hogy a négy szerbiai olajgyár, a Dijamant, a Vital, a Sunce és a Banat titkos megegyezést kötött volna a korábban adott árengedmények egyszerre történő eltörléséről, minek eredményeként a boltokban egyik napról a másikra 130 dinár fölé ugrott az étolaj literjének az ára. (Miután azonban a Victoria Oil piacra dobta a 80 dináros étolaját, s kormánylépések is történtek oroszországi étolaj-behozatalra, gyorsan leengedték ők is az árat, habár korábban azt hangoztatták, hogy a magas termelési költségek miatt ezt nem tehetik meg.)

Az ártatlanság vélelme alapján nem állíthatjuk tehát, hogy bármiféle törvénytelenséget követtek volna el az említett, nagy nyereséggel gazdálkodó vállalatok, de az ellenkezőjét sem: csak azt, hogy bizonyítékok hiányában nem tudhatjuk, mi is történt valójában az idén nyáron. S miért nem tudhatjuk meg? Ez az, ami elkeserítő! Dijana Marković-Bajalović, a bizottság elnöke a Novostinak nyilatkozva elmondta, hogy az érvényben lévő törvények alapján nekik nincs joguk az ügyet érintő dokumentumokat vizsgálatra kikérniük, s a négy vállalatból senki sem volt hajlandó tanúskodni.

Ezek után joggal vetődik föl a kérdés, minek alapították ezt a bizottságot, ha nincsenek meg a jogkörei a feladata elvégzéséhez?