2024. szeptember 30., hétfő

Hova tűnt százezer gazdaság?

INNEN-ONNAN

A tornyosi művelődési ház zsúfolásig megtelt termében a múlt csütörtökön az egybegyűltek előtt Fremond Árpád, a köztársasági képviselőház mezőgazdasági bizottságának a tagja előadásában kiemelte, amilyen helyzetben van a mezőgazdaság, sajnálatos módon olyan helyzetben van maga az ország is

A köztársasági képviselő megjegyezte, hogy az év elején több alkalommal is felszólaltak a parlament előtt, annak érdekében hogy a költségvetésben nagyobb összegeket biztosítsanak a mezőgazdaság fejlesztésére. A mezőgazdasági bizottság tagja kihangsúlyozta, a VMSZ számára nagyon lényeges, hogy állandóan kapcsolatban álljon a termelőkkel, hiszen egy olyan vidéket és embereket képviselnek, ahol többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak.

– Szerintem a vajdasági magyarság legalább fele mezőgazdasággal foglalkozik, 90 százalékának pedig valamilyen formában köze van az ágazathoz. A mezőgazdasági minisztérium egyedül úgy tudta kivitelezni a támogatásokat, hogy valójában megfelezte a mezőgazdasági termelőket, s aki részesülni akart a támogatásból, be kellett jegyeztetnie a saját gazdaságát. Ennek köszönhetően a több mint 400 000 gazdaságból mintegy százezret szüntetett meg a minisztérium – jegyezte meg Fremond, de egyben hozzáfűzte azt is, hogy szerinte a hátramaradt 300 000 termelőből is csupán a fele maradt aktív. Ugyanakkor számos olyan intézkedést is hozott a minisztérium, amely kizárólag a szűkebb Szerbiát érintette, tartományunkat véletlenül sem.

– Ez nem a mezőgazdasági minisztérium hibája, a Demokrata Párt viszont olyan politikát folytat, amely nem felel meg a vajdasági magyarságnak, s a tartományunkban élő embereknek.

Fremond eme állítását azzal támasztotta alá, hogy a minisztérium honlapján lévő 15-16 pályázat többsége kizárólag a szűkebb Szerbia területére vonatkozik.

– Ezen a politikán mindenképpen változtatni kell – hangsúlyozta a köztársasági képviselő, aki egyben elmondta, hogy a köztársasági képviselőházban minden ilyen ügyben felszólalnak, segíteni igyekeznek az érintetteken. Az egyebegyűlt termelők közül többen kifogásolták a mezőgazdasági minisztérium magatartását a termelőkkel szemben, illetve volt olyan termelő is, aki elpanaszolta, hogy a mai napig nem kapott semmilyen hivatalos átiratot arról, hogy miért is vonták meg tőle az idei támogatást. A lakossági fórum végén a Zentai Gazdakör Burley dohánytermesztők szakágazatának a képviselői is felszólaltak, s megköszönték a köztársasági képviselőnek, hogy közreműködött az illetékeseknél, hogy az e dohányfajtát termelőknek is kifizessék a tavalyi prémiumot.