2024. szeptember 30., hétfő

Letörve

H í REK

A kukorica immár csaknem teljes egészében letörve, de ez alighanem nemcsak a tengeriről, hanem a termelőkről is elmondható. Erről tanúskodnak legalábbis a legutóbbi adatok, melyek alapján kiderül, hogy az idén alaposan megcsappant a búzavetési kedv a vajdasági gazdák körében. Igaz, az idén az időjárás is közbeszólt, szeptemberben a szárazság, októberben pedig az esőzés hátráltatta a gazdákat. De teljesen nyilvánvaló, hogy a fő ok nem ez, hanem az elégedetlenség az elfogadhatatlan búzaár miatt, ami ugyan az utóbbi hetekben – talán azt remélve, hogy ezzel vetési kedvre hangolhatják a gazdákat – fölfelé kúszott, de ennyi még korántsem elég az egyensúly helyreállításához.

Žarko Galetin, az Újvidéki Terménytőzsde igazgatójának a becslése szerint a megkövetelt agrotechnikai eljárások hiánytalan alkalmazásával a búza múlt heti tőzsdei ára alapján a gazda 1 hektár búzán 130 eurót veszített. Jól olvasták: egész évi munkája gyümölcseként nem nyereséget, hanem veszteséget „valósított meg”! Nagyjából akkorát, mint amennyit földalapú támogatás címén kaphatott. Már aki kaphatott, a mezőgazdasági minisztérium gondoskodásának köszönhetően ugyanis a 2008-as adatokhoz viszonyítva csak a gazdaságok kb. egyhatoda juthatott hozzá a térítményhez. (A pontos adatot a mai napig nem ismerjük, az illetékesek hét lakattal őrzik a „titkot0”.)

Ilyen föltételek mellett nem csoda, hogy döcögősen megy a búzavetés. A Tanjugban megjelent adatok szerint Dél-Bánátban csütörtökig a tervezett 24 000 hektár helyett 9500 hektáron került a földbe a kenyérgabona. Az egy héttel ezelőtti adatok szerint a szabadkai és a topolyai községekben is a tervezett mennyiségnek még csak az egyharmadát vetették el.

A kukoricatörés viszont jól halad. Az 1 208 000 hektár több mint 90 százalékán betakarították a terményt. Vajdaságban 5,5 tonna hektáronkénti átlagtermés várható. Országosan mintegy 6 millió tonna fölötti termésre számítanak a szakemberek, amiből bőven futja majd kivitelre is. S jobb termés esetén a gazda is remélheti majd, hogy a kukoricával nem kerül veszteségbe. Igaz a jelenlegi árak mellett nyeresége sem lesz, de a mai viszonyok közepette a földművesnek már a nulla is nagy eredmény!