Megtréfált bennünket a novemberi időjárás. Széllel, hóval érkezett. Beszorultunk a szobába. Szerencsére a kertből a virágokat, zöldségeket már betároltuk. Most megengedhetjük magunknak a pihenést. Nem akartam semmittevéssel tölteni a napomat, úgy láttam, a férjem is keresi helyét a meleg szobában. Családi olvasásba kezdtünk. Ő mezőgazdasági cikkeket, szakkönyveket lapozgatott, olvasgatott, én pedig a család, a nő számára fontos konyhai, egészségügyi témákkal foglalkozó lapokat vettem elő. Közben beszélgetünk, kávézgattunk. A békés semmittevés a szellemi tevékenységgel párosulva kitűnő felüdülést jelent a kemény, olykor embert próbára tevő év végéhez közeledve.
– Figyelj egy picit! – Szólaltam meg. – Olvasok neked valamit az egyik női lapból: „Friss kutatások szerint az öregedéssel járó állóképesség-vesztés rendszerint 45 éves kor fölött gyorsul föl, de aki vigyáz a vonalaira, sportol, és nem dohányzik, lelassíthatja a folyamatot.” Holnap leszek éppen negyvenöt éves, te már betöltötted. Ez így igaz, ahogyan ebben a cikkben megírták. El kell gondolkodnunk, hogy átengedjük-e magunkat a békés öregedésnek, vagy teszünk magunkért valamit. Bizonyára lemondással jár, de az orvosok szerint is életmódot kell változtatni – kezdtem ábrándozni, ám gyorsan kijózanított.
– Hiába szeretnél diétára fogni, nem fog menni. A napi teendőket el kell végeznem, nem koplalhatok!
– Isten ments, nem éhezésre szólítottalak föl, csak mértékletes étkezésre, talán többszörire. De nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy mi még mozgunk eleget, tavasztól őszig a kert bizony egészséges, aktív életmódot szavatol számunkra. Szerintem a társadalombiztosítónak is méltányolnia kellene azokat az idős embereket, akik nem veszik igénybe a pénzalap nyújtotta jogokat. Nem járnak orvoshoz, mert a megfelelő mozgás, a táplálkozási szokások, békés és egészséges időskort biztosítanak a számukra.
– Itt vannak például a szomszédék, Mariska néni és a Józsi bácsi – folytattam. – Rajtuk nem látszik a koruk. Egyformán fiatalosak, amióta ismerem őket, kora reggeltől késő estig mozognak. Nyáron takarítják az udvart, rendezgetik a csodálatos virágoskertjüket. A zöldséges kiskertjük is olyan, mint a patika. Pihegve, szuszogva, olykor a tűző napon kapálgatnak, de amit elterveznek egy napra, azt teljesítik is. Mindent kettesben végeznek, így biztatni, bátorítani tudják egymást. Délben ebéd közben pihennek, majd mindennap ugyanabban az időben, este tíz órakor nyugovóra térnek. A másik szomszédjuk, a városi gyári munkásból lett falusi ember, náluk is idősebb, de naponta bejár a városba, ott laknak a gyerekek. Megnézi őket, barátkozik is, meglátogatja ismerőseit, aztán odahaza a házhoz tartozó kiskertben dolgozgat. Róluk kell példát venni. Fiatalosan mozgó, aktív időskort élnek, pedig bizonyára nekik is megvan a saját gondjuk. Még sem engedték át magukat a depressziós semmittevésnek, nem panaszkodnak, mert kitölti életüket a munka öröme.
Elgondolkodtató volt az idősek napja kapcsán a tévében bemutatott riportfilm, mely egy idős házaspárról szólt. A bácsi aktívan vezeti a traktort és dolgozik, sajnos a gyermekei nincsenek idehaza, mind valahol külföldön élnek. Utolsó mondatában azt mondta, hogy addig jó, míg dolgozni tud. Látszott rajta, hogy nehezére esik, de az akarata annál nagyobb volt, sugárzott belőle az élethez való pozitív hozzáállás, a munka iránti tisztelet, a felesége iránti szeretet. A tudat, hogy addig lesz testileg egészséges, ameddig a napi munkáját eltudja végezni, s lélekben addig lehet boldog, míg a Mindenható egészségben megőrzi feleségével együtt. Annyira tudatosan éli életét, hogy az ember azt hinné, ilyen ma már nincs is. A képek azonban nem csalnak, a történet valóságosságát, szavahihetőségét a bácsi szemében tapasztalható őszinte paraszti tekintete, arcának vonásai bizonyították. Vannak még angyalok a földön. Vigyázzunk rájuk, vigyázzunk magunkra, arra a társra is, akit az élet mellénk rendelt, hogy békességben és egészségben éljük le életünket. Gyermekeinket is hasonlóképpen neveljük föl, hogy társadalmunk szilárd tartópillérei lehessenek. Képesek legyenek tiszteni a szülőket, a saját családjukat... „mert nem esik messze az alma a fájától”.
Baráti üdvözlettel
Kertész Katinka
