2024. szeptember 30., hétfő

Készül a tartomány vízellátási és vízvédelmi stratégiája

A víz aranyat ér: nem eladó

Az elkövetkező 20 évben 1,5 milliárd eurót kívánnak fordítani a vajdasági települések vízellátásának a fejlesztésére, ami alatt gyakorlatilag az elavult vízellátási rendszer modernizálását és új, regionális méretű egymással összekapcsolt nagy vízrendszerek kiépítését tervezik. Előzetesen azonban a hidrometeorológiai vizsgálatokat kell elvégezni, mellyel föltérképeznék a tartomány egész területének a vízügyi helyzetét. Dióhéjban ezek a megállapítások hangzottak el dr. Božo Dalmacija helyzetismertető előadásában a Tartományi Képviselőház mezőgazdasági bizottságának pénteken megtartott, sorrendben kilencedik ülésén, ahol az előkészület alatt lévő Vajdaság AT vízellátási és vízvédelmi stratégiáját ismertették.

Rade Ćirić oktatásügyi és művelődési titkárhelyettes szavai szerint ennek a stratégiának a meghozatala rendkívül fontos a tartomány számára. Ebben a megállapításban semmi okunk kételkedni, hiszen a vízellátás kérdése minden polgárt egyaránt érint, a mezőgazdaságban dolgozókat ugyanúgy, mint az egyebütt foglalkoztatottakat. Felmerülhet a kérdés, hogy miből teremtheti elő a tartomány ezt az óriási összeget. Ez nem derült ki Božo Dalmacija előadásából. Remélhetőleg nem külföldi beruházók bevonásával kívánják a döntéshozók megoldani ezt a kérdést, mert ezzel a nagy haszonnal dolgozó multinacionális vízellátással foglalkozó cégek rátehetnék a kezüket a mi föld alatti vizeinkre is.

A 2006-ban készült fölmérések alapján föld alatti vizeink állapota Közép- és Észak-Bánátban a legaggasztóbb. A bemutatott térkép alapján az arzénnal való szennyezettség Szabadka és Szenttamás községekben a legkifejezettebb. Kisebb gondot okoz a mikrobiológiai szennyezettség, ez ugyanis az elavult vízvezetékrendszerek miatt a csövekben alakul ki, s ezért a megoldása új vezetékek kiépítésével viszonylag egyszerű feladat. Nehezebben megoldható a víz fizikai-vegyi megtisztítása, mert a jelenleg elavult, csak kevés helyen működő víztisztító rendszereket teljesen új, modern technológiákkal kell fölváltani.

A föld alatti vizek tekintetében gazdagnak mondható a tartomány. Hatalmas kiaknázható vízmedencékkel rendelkezünk Délkelet-Bánátban, Óbecse környékén és Közép-Bácskában, a Telecskai dombhátság nyúlványainál. Az előadás szerint ezekből a föld alatti vízmedencékből gond nélkül megoldható a nagyobb települések és a vizekben szegényebb részek vízellátása. Rájuk építkezve nagy, egymással összekötött vízellátási rendszerek építhetők ki. Božo Dalmatinac szavai szerint emellett a már működő kisebb, helyi vízellátó rendszerek fenntartására is gondot kell fordítani.