2024. szeptember 30., hétfő

A méhek csodaszere – a méhpempő

MÉHÉSZSAROK

A méhpempő a dolgozó méhek mirigyváladéka, azaz a méhek „teje”. Vitaminokban, fehérjékben, aminosavakban igen gazdag, különleges tápanyag, amellyel a méhkirálynőt táplálják. Az emberi szervezet számára is óriási jelentőségű. Nem gyógyszer, de hatásos táplálékkiegészítő.

Méhpempőt csak az 5–15 napos fiatal méhek tudnak előállítani méz és pollen segítségével. Kétfajta pempőt különböztetünk meg az szerint, hogy melyik garatmirigy választja ki. Az egyiket a munkásméh-lárvák táplálására hazsnálják, míg a másik csak az anyaméh etetésére szolgál. Ez utóbbit használják emberi fogyasztásra is.

A méhcsaládban is fontos szerepet tölt be. Ez a méhtermék biztosítja a közösség fennmaradását és fejlődését. Miután a friss petékből 4 nap múltán lárva fejlődik, a méhek nagy mennyiségű méhpempővel kezdik etetni. Ennek hatására a lárva három nap alatt mintegy 200-szorosára növekszik. A dolgozó méhek lárváitól a harmadik nap után megvonják a méhpempőt, míg azokat a lárvákat, amelyekből anyaméh fejlődik, továbbra is méhpempővel etetik, így a kikeléskor akár kétszer akkora is lehet, mint a dolgozók, valamint az élettartama is mintegy 70-szer hosszabb, akár 5–7 év is lehet. Ezt a jelenséget felismerve számos tudományos kísérletet folytattak annak kiderítése céljából, hogy a méhpempő milyen hatással bír az emberi szervezetre.

Mint ahogyan a méhcsaládban biostimulátorként hat, befolyásolja a közösség fejlődését, az anyaméh termékenységét és életének hosszúságát, az emberi szervezetben is hasonlóképpen fejti ki hatását. Mivel a vitaminok, ásványi anyagok, cukrok és zsírok mellett olyan fehérjéket is tartalmaz, amelyek létfontosságúak az emberi szervezet számára, joggal nevezhetjük életelixírnek.

A méhpempő általános erősítő, roboráló hatású. Szedésekor a szervezet intenzív méregtelenítése következik be. Leromlott, betegség alatti, utáni állapotból való felerősítésnél kitűnő. A szív- és keringési panaszokra, gyomor és bélbántalmakra, idegrendszeri problémákra legtöbbször igen jó hatású. Közvetlenül a változás kora előtt levő nőknek is csökkenti a panaszait. Alkalmazható emésztési zavarok, vitaminhiányos állapotok, egyes bőrbetegségek, étvágytalanság, szellemi és fizikai túlterheltség esetén. Olyan kísérleti adatok állnak rendelkezésre, amelyek hangsúlyozzák a méhpempő teljes koleszterinszint-mérséklő hatását. Tartalmazza a B-vitamin-komplex tagjait, magas koncentrációban a B5-vitamint (pantoténsav) és a B6-vitamint. Egyetlen természetes forrása a tiszta acetilkolinnak. Vannak még benne ásványi anyagok, valamint A-, C-, D-, E-vitamin, enzimek, 18-féle aminosav, továbbá a baktériumok és a vírusok szaporodását gátló anyagok is. Igen jó hatású asztma, májbetegségek, csonttörés, bőrbetegségek esetén, kifejezetten erősíti az immunrendszert.

Tapasztalatok szerint a méhpempő négytől tíznapos szedése után néhány napos intenzív tisztulási folyamatot indít el, ekkor ürülnek ki a méreganyagok a szervezetből. Ezen idő alatt az egyén közérzete romlik, fejfájás is előállhat. Ekkor lehetőleg nem szabad abbahagyni a szedést, mert a kellemetlen periódus legtöbb esetben csak néhány napig tart, és azután gyors, markáns javulás következik. Ritkán előfordul, hogy a pempő fogyasztása a kezdeti időszakban enyhe hasmenést okoz, ami a tisztulási folyamat természetes velejárója, nem kóros, és elmúlik. Ez a hasmenés eltér a fertőzéses betegségektől, nem fájdalmas, nem okoz jelentős vízveszteséget. Napi 2 gramm feletti adag szedése ugyancsak átmeneti hasmenést okozhat.

Számos előnye ellenére a méhpempőt csak igen kis mennyiségben fogyasztják. Ennek több oka is van: mivel a méhcsaládban is létfontosságú, csak kevés felesleget tud elvenni a közösségtől a méhész. Emellett a méhpempő tárolása is igen nagy gondt jelent. Alkoholos kivonat formájában, mézzel keverve, liofilizálva (kiszárítottan) és fagyasztottan (–15 C° és –20 C° közötti hőmérsékleten) tárolható, legtovább egy évig. A meleg, a fény és a nedvesség negatívan hat rá, hasznos összetevői lebomlanak, és elveszíti jótékony hatását.