Miközben Európában Albánia szintje alá süllyedtünk a műtrágya-felhasználás terén, a meghonosodott gyakorlat szerint a nitrogénben és káliumban gazdag szalma és szármaradványok elégetésével a tápanyag-utánpótlás e természetese formájától is megfosztjuk a termőtalajt. Ezek leszántása több nitrogént és káliumot juttatna a talajba, mint amennyi műtrágyát átlagosan elszórunk a földjeinken
Az idén a mezőgazdaság volt az egyik központi témája a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság november 7-én Újvidéken megtartott, a Magyar Tudomány Napjáról megemlékező tanácskozásának. Dr. Kastori Rudolf akadémikus plenáris előadásában a mezőgazdasági biomassza fölhasználásáról értekezett, előadása fölvezető részében azonban részletekbe menően tárgyalta a termőföld természetes anyagcsere-körforgását is, amibe a szalma és szármaradványok fölégetésével a saját kárára avatkozik bele az ember. Előadásából megtudhattuk, hogy a leszántott szalma aranyat, azaz műtrágyát ér.
A termény leszedése után a földön maradó szalma és szármaradványok agroökológiai szempontból nem számítanak hulladéknak! – hangsúlyozta a mezőgazdasági szakember. Amit kiveszünk a talajból, azt termőképességének a fenntartása érdekében valamilyen formában vissza is kell juttatnunk. Ha a növényi maradványok szárait is elégetjük, akkor, ami természetes úton visszajuthat, az már csupán a gyökérzet. A modern mezőgazdaságban a talaj anyagcsere-utánpótlására a műtrágyát használják. Valamikor jobban álltunk ezen a téren, de ma már az utolsó helyre, Albánia szintje alá süllyedtünk Európában a műtrágya felhasználás terén, évente hektáronként átlagosan mindössze 50-60 kilogramm NPK-át juttatunk a földbe, és szerves tárgya is csak 11–20 éveként kerül ki a vajdasági parcellákra.
Ma már törvény tiltja a tarló és szármaradványok fölégetését, de a határt járva mindenki tapasztalhatja, hogy a szokás még mindig dívik. A könnyebb szántás végett gyakorolják a földművesek a mai napig az égetést, ami a tápanyag-utánpótlást is rontja, de a talaj élővilágát is pusztítja. Kastori Rudolf előadásából pontosabb képet kaphattunk arról, hogy micsoda tékozlást jelent ez.
A szalma és szármaradványok leszántásával több nitrogén és káliumot juthatna a talajba, mint amennyi műtrágyát átlagosan elszórunk a földjeinken. Az ökológiai körforgás megszakítása a talaj humusztartalmára is befolyással van. A szakember szavai szerint az utóbbi 30-40 évben Vajdaságban a talaj humusztartalma 0,2–0,8 százalékkal csökkent. Első hallásra ez jelentéktelennek tűnik, de egyáltalán nem az, hiszen a talaj átlagos humusztartalma mindössze 3-4 százalék! A Római Sáncoknál lévő mintapercállánál végzett kísérleteik bebizonyították, hogy a szalma leszántása növeli a haszonnövények fehérjetartalmát. Az esetek többségében emelkedett az aminosav-tartalom is.
Kastori Rudolf a biomassza fölhasználásáról szólva azt az egyoldalú közgazdasági szemléletet is elítélte, amely pusztán csak a belőle elkészíthető brikett és a szállítás költségeivel, tehát kizárólag pénzben méri a biomassza értékét. A biomassza földolgozásának is vannak pozitív és negatív oldalai. A pozitívak közül említhető, hogy elégetésénél jóval kisebb a széndioxid- és a hamukibocsátás. Szerbiában évente a hőerőművekben a fölhasznált mintegy 30 millió tonna szénből megközelítőleg 5,5 millió tonna hamu, 280 000 tonna kén-dioxid, 60 000 tonna nitrogén-oxid és 30 millió tonna szén-dioxid keletkezik. A biomassza földolgozásának negatív oldalaként elsőként a ökoszisztéma körforgásának a megszakítása említhető. Egy magyarországi becslés szerint az ott egy év alatt termelődött biomassza-mennyiség tápanyagértékében 1,1 millió tonna NPK műtrágyának felel meg, ami termőterületre kivetítve hektáronként 229 kilogrammot jelent.
