2024. szeptember 30., hétfő

A világ éhezőiért éhségsztrájkol a FAO vezetője

INNEN - ONNAN

Ezt szerdán jelentette be Jacques Diouf, az olasz fővárosban, ahol a FAO székhelye van. A főigazgató felszólított mindenkit, aki aggódik a világ éhezőiért, hogy csatlakozzanak az egynapos éhségsztrájkjához. Diouf szerint így talán rá tudják irányítani a figyelmet az éhezőkre, alultápláltakra, akiknek száma egy milliárd fölé emelkedett a globális gazdasági válság következtében.
Jacques Diouf azt monda, hogy akciója remélhetőleg még több cselekvésre bírja a világ vezetőit, akik a jövő hétfőn háromnapos élelmiszer-csúcstalálkozót tartanak Rómában, a FAO központjában. Diuf azt mondta újságíróknak, hogy az éhségsztrájkjával ki akarja fejezni szolidaritását a nélkülözőkkel.

Huszonnégy órás akciója idején a FAO elindít a honlapján egy petíciót, amelyhez bárki csatlakozhat egyetértése kifejezéseként. A FAO korábban azt közölte, hogy számításai szerint a világ népességének több mint hatoda, egy milliárd 200 millió ember szenved az éhezéstől, alultápláltságtól, a gazdasági válság, a magas élelmiszerárak, szárazságok és háborúk következtében.