2024. szeptember 30., hétfő

Korai öröm

HÍREK

Szerbia az első kilenc hónapban ismét jelentős kiviteli többletet valósított meg a mezőgazdasági termékekkel. A mezőgazdasági minisztérium adatai alapján ebben az ágazatban 2009 első kilenc hónapjában 1386 millió dollár volt a kivitelünk, s 903 millió dollár a bevételünk, a kiviteli többlet ezzel 482 millió dollárra emelkedett, ami 117 millióval túlszárnyalta az előző év azonos időszakának az eredményét.

A szerbia gazdaság egyesített eredményeivel összemérve tűnik ki ennek a teljesítménynek a valódi értéke. 2009 első kilenc hónapjában 4,36 milliárd eurót tett ki a szerbiai export és 8,13 milliárd euró az import, vagyis a külkereskedelmi mérleghiány 3,77 milliárd euró volt szeptemberrel bezárólag.

A különbség valóban szemet szúr, s hivatkoznak is rá eleget a mellüket döngetve a médiának nyilatkozó közjogi méltóságok, mintha a kormány eredményének volna tudható, hogy a szerbiai a parasztok a nehéz körülmények ellenére sem hagyták parlagon a földjeiket. Dicsekvésre azért sem lehet okuk, mert ha mélyebben utánanézünk a kiviteli szerkezetnek, azonnal kiderül, hogy a mezőgazdasági export nagyobbrészt a volt jugoszláviai tagországokba, Macedóniába, Bosznia-Hercegovinába, Montenegróba és rajtuk kívül Albániába irányul. Magyarán nem hódítottunk meg új piacokat, ami a mostani kiviteli eredmény miatt mellét döngető kormány feladata lett volna.

Sorolhatnánk a lesújtó adatokat. Az Európai Unióba való marhahús-kiviteli kvótánknak egyharmadát sem tudjuk teljesíteni, a friss zöldségfélékre van külföldi kereslet, de mi nem tudunk elegendőt kiszállítani, az élelmiszer-biztonsági szabványok állítólagos be nem tartása miatt az almakivitelnél épp most veszíthetjük el az orosz piacot, az étkezési gombát ömlesztett állapotban szállítjuk ki külföldre, amit Olaszországban és Franciaországban csomagolnak be, s utána többszörös áron árusítanak.

Van oka a kormánynak a dicsekvésre?