2024. szeptember 30., hétfő

Magas marad az élelmiszerek ára

INNEN - ONNAN - FAO

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) november 16–18. között Rómában tartandó élelmezési csúcstalálkozója alkalmából közreadott elemzés szerint az árak könnyen el is szabadulhatnak, a 2007/2008-as dráguláshoz hasonló válságot idézvén elő. Bár az árak már csökkentek a 2008. évi csúcshoz képest, még mindig jóval magasabbak, mint a válság előtt, 2006-ban, s jelentős az áringadozás: az idén májusban az élelmiszerek ára átlagosan 24 százalékkal volt magasabb, mint 2006-ban a FAO elemzői szerint.

A drágulás egyik legfőbb oka, hogy a mezőgazdasági alapanyagok és az energia iránti kereslet növekedése nem párosul elegendő termelőkapacitás kiépítésével, elsősorban a fejlődő országokban. A FAO előrejelzése szerint a szemestermények átlagára 10–20 százalékkal lesz magasabb reálértékben 2009–2018 között, mint 1997–2006 között volt, míg a növényi olajok átlagára 30 százalékkal lehet több. A húsfélék és tejtermékek ennél kisebb mértékű drágulására számít a FAO – legalábbis rövid távon –, miután ezek a termékek érzékenyebben reagálnak a jövedelmeknek a válság előidézte csökkenésére.