2024. október 2., szerda

Folytatódik a dohányvita

A dohánytermelők továbbra sem elégedettek azokkal az új támogatási föltételekkel, amit a mezőgazdasági minisztérium kínált föl nekik. Saša Dragin, az agrártárca vezetője 20 000 dináros hektáronkénti szubvenciót és a bejegyzett gazdaságoknak járó 12 000 dináros hektáronkénti támogatást kínálta föl a dohánytermelők képviselőivel folytatott tárgyalássorozaton, majd ezt további ígérettel toldotta meg: mint mondta, mindent meg fog tenni, hogy a cigarettáért járó jövedéki adóból dobozonként egy dinárt a termelők támogatására fordítsanak.

Milorad Antonić, a Dohánytermelők Egyesülete közgyűlésének az elnöke kijelentette, hogy a termelők elégedettek lennének, ha a dobozonkénti 1 dináros juttatás ígérete valóra válna. A fölkínált föltételeket mégsem mondta kielégítőnek, értékelése szerint ugyanis ez az összeg nem fedezi a termelési költségeket.

A termelők követelik, hogy a Burley és az Oriental dohányokért járó 2008-as évre szóló elmaradt prémiumok kifizetésére minél előbb kerüljön sor. Az agrártárca 2010 elejére, vagyis jövőre ígérte tavalyi tartozása kielégítését. A termelők kifogásolják, hogy a dohánytermelők támogatásáról szóló rendelettervezet csak a 2008-as évi szerződésekben lekötött dohányterületeket veszi számításba. Érvelésük szerint a gazdák az idei évben nem biztos, hogy ugyanazt a parcellát bérelhetik. Sérelmezik a rendelettervezet azon kitételét is, miszerint csak a 2008-as évben megkötött szerződéssel rendelkező dohánytermelők lesznek jogosultak a támogatásra. Joggal kérdezik: 2009-es évi szerződés nélkül hogyan juthatnak majd hozzá az újratermelési alapanyagokhoz? Azt is követelik, hogy a minisztérium adjon pontos értelmezést, hogy a mezőgazdasági földterületek bejegyzéséről szóló rendelet alapján a jövőben kik lesznek a jogosultak a támogatásra. Egyelőre ugyanis a bennfenteseken kívül senki sem tudhatja, hogy kinek jár a hektáronkénti 12 000 dináros szubvenció.