2024. október 2., szerda

Gyümölcstermők, díszfák és cserjék téli ápolása

KERTÉSZKEDŐKNEK
A hosszúra nyúlt ágakból a csúcshajtást vágjuk le, ha szükséges a mellékhajtást is, a legtöbb gyümölcsfa ugyanis a legjobb gyümölcseit 10–30 centis hajtásain neveli

Nem a metszéssel kezdődnek a gyümölcsösben a téli teendők. Előbb végezzük el a többi megelőző munkát, szedjük le a gyümölcsmúmiákat, a száraz leveleket. És ne csak a gyümölcsfákat gondozzuk, mert a díszcserjéken is meghúzódhatnak a kártevők. A többgazdás rovarok és betegségek ugyanis a nem rokon családba tartozókat is megfertőzhetik.

A gyümölcstermő növényeinkkel, fákkal és bokrokkal együtt a díszfák meg a cserjék ápolásához is fogjunk hozzá, amint kissé felszikkadt a talaj.

Vágjuk le az elszáradt, elpusztult ágakat, valamint a kórokozókkal, elsősorban pajzstetvekkel rétegesen fertőzött részeket. Több lépésben végezhető a munka, és így saját magunknak könnyíthetjük meg a munka menetét, ugyanis pl. a beteg részekkel már néhány rovartelephelyet vagy száraz levelet is levágunk…

– Elsőként a beteg részeket kell levágni, csak utána kell hozzáfogni és megtervezni a metszést, a fák koronájának alakítását és a termőre fordítását.

– Ezzel együtt vagy közvetlenül utána szedjük le a károsítók búvóhelyéül szolgáló száraz leveleket, növénymaradványokat és az ősszel felszerelt csapdákat.

– Tisztítsuk meg az elhalt, elkorhadt kéregrészeket. Az odvas részeket kitisztításuk után gondosan tömítsük be, vagyis plombáljuk be cementhabarccsal, a nagyobb sebzési felületeket pedig kenjük be oltóviasszal vagy fémmentes olajfestékkel.

– Az eltávolított részeket, a lekapart hulladékot égessük el!

Az elvégzett mechanikai növényvédelmi munkákkal nemcsak a díszfák, díszcserjék egészségi állapotát javítjuk, hanem megakadályozzuk, azt is, hogy a rajtuk áttelelt többgazdás károsítók a gyümölcstermő növényekre is átterjedjenek.

A fák fejlődése

A gyümölcsfák és a cserjék metszés nélkül is növekednek és teremnek. Mi mégis alakítani szeretnénk a nagyságukat és alakjukat, és a metszéssel a terméshozamukat, a gyümölcsök méretét, illetve a fák egészségét is befolyásolni tudjuk.

A metszés előtt meg kell vizsgálni a gyümölcsfákat. Minden levél mögött ugyanis egy rügy lapul, amelyből kialakulnak a következő évi hajtások.

A rügyek fejlődésében van egyfajta hierarchia, vagyis elsőbbség.

Mindig a legfelső rügyé az elsőbbség. Tudni kell azt kis, hogy minden visszametszéskor a levágott csúcsrügy szerepét a vágás helye alatti rügy veszi át. Ebből is lehet termőképes hajtás, azaz rügy.

A hajtás legfelső rügyének van elsőbbsége a többihez képest. Ez hajt ki először, mert a legerősebb, és fiatal hajtásokat hoz. A mögötte álló rügyek rövidebb és ághoz simuló hajtásokat hoznak. Persze mindez függ az ág állásától, vagyis, hogy vízszintesen, meghajlítva vagy függőlegesen fejlődik.

Ha egy ág vízszintesen áll, akkor a rügyek az ág teljes hosszában aránylag egyenletesen növekednek. Itt a csúcsrügy hajt ki a legkevésbé, a törzshöz közeliek pedig a legjobban. A vízszinteseknél minél gyengébb az ág, annál gyengébbek a hajtásai is.

Ha az ág hajlított alakú, akkor a legmagasabb pontján alakul ki a legerősebb hajtás. A törzshöz és a csúcshoz közeli rügyek rövidebb hajtásokat hoznak.

Ha egy ágat metszés nélkül hagyunk, a csúcsrügyből egy hosszú hajtás alakul ki, míg a törzshöz közeledve az oldalsó hajtások egyre kisebbek és laposabbak lesznek. Sok gyümölcsfa esetében viszont a rövid oldalhajtások a termést hozó ágak.

Bátran vágjunk!

A vastag ágak vagy a nagymértékű visszavágás erős új hajtások nevelésére serkent. És fordítva, a vékony ágak vagy a gyengébb metszés kisebb méretű növekedést eredményez a későbbiekben.

Metszési alapszabály, hogy minél többet vágunk le, annál erősebb lesz a későbbi növekedés, és ugyanez fordítva is érvényes.

Röviden: ne sajnáljuk levágni azokat az ágakat, amelyek betegek, amelyek sűrűn benövik a koronát. Fontos, hogy a koronában a belső ágakat is érje a levegő és a napfény.

A fák metszése hobbikertben

A fák és a gyümölcstermő bokrok általában jól megvannak metszés nélkül is, eredeti helyükön a vadon termőkön is van termés, de nem annyi, mint a köztermesztésben levő nemesített fajtákon, amelyeket termőre metszettek.

Ha a kertben is van elegendő helyünk, akkor sem kell mindig metszeni őket koronaalakítás céljából, de a beteg ágakat-hajtásokat mindenképpen vágjuk le.

A fák és cserjék metszésénél a hobbikertben néhány alapszabályt be kell tartani: a koronát lehet kisebbíteni, keskenyíteni és ritkítani.

A korona kisebbítése

Próbáljuk megőrizni a fa természetes növési formáját, amennyire csak lehetséges. Ezért ne nyírjuk körbe a koronát egyformán, hanem kezdjük a főágak rövidítésével. Törekedjünk arra, hogy a főágakat egyforma mértékben metszük vissza, hogy a korona átmérője egyenletesen csökkenjen minden irányban.

Ha lehet, mindig egy elágazódás felett vágjuk le a feleslegesnek tűnő ágat. És a középső, azaz vezérágat, a fa csúcsát szintén rövidítsük le: alapszabály, hogy minden vezérágat, beleértve a középsőt is, vágjuk vissza,

A korona keskenyítése

Nem sokban különbözik az előbbi művelettől, csak annyiban, hogy itt a középső vezérágat és a felső oldalágakat egyáltalán nem kell megrövidíteni. Az alsó, oldalsó főágakból vágjuk ki az elágazódást.

A korona ritkítása

A zavaró hajtásokat és ágakat távolítsuk el a korona közepéből. A ritkításnál a korona belsejéből kell eltávolítani a túl sűrűn álló, az egymással kereszteződő vagy befelé növő ágakat.

Ezt a metszési eljárást elsősorban a sűrűn elágazó koronánál ajánlatos alkalmazni. A gombás betegségek terjedésének megakadályozása a cél. Leginkább a díszfáknál és cserjéknél ajánlatos alkalmazni.

Az ághasadás megelőzése

A nehéz és vastag ágak könnyen letörhetnek, amikor le akarjuk fűrészelni, és a törzs kérge is ilyenkor hosszan beszakadhat. Ez elkerülhető, ha több lépésben vágjuk le a beteg, vastag ágat.

A vágást az ág alsó részén kezdjük, tehát az ágat először alulról fűrészeljük be a törzstől kb. 10 centis távolságban. Addig fűrészeljünk, amíg a lap megszorul. Ne erőltessük tovább feleslegesen, mert beletörhet a fűrészél. Vegyük ki a fűrészt, és kezdjük meg a vágást a felső részén, de itt kb. 15 centire a törzstől, tehát távolabb az alsó vágásnál. Addig vágjuk a felső részt, amíg az ága letörik. Így már nem hasadhat le az ág úgy, hogy megsértse a törzset. (Úgy törik le, ahogyan mi akarjuk.) Persze ezt a maradék ágcsonkot le kell vágni a törzsről egy újabb művelettel. Ennek fűrészelését fentről lefelé végezzük. Lehetőleg a törzzsel egy síkban legyen a metszlap. Ezt a felületet is kezelni kell sebkezelővel, hogy a későbbiekben sem károsodjon a fa.


A beteg ágak levágásával kezdjük a metszést

A metszés megkezdése elõtt a gyümölcsmúmiákat is szedjük le a fákról, és azonnal semmisítsük meg. A talajba még véletlenül se ássuk le, ugyanis innen is képesek kifejlõdni és a fákba jutni a gombák.
A vastag ágak levágása után – de bármelyik vastagabb metszlapot – a fűrészelés külső széleit kacorral igazítsunk simára. A seb szélén van ugyanis a kambium, egy olyan sejtréteg, amely új sejteket képes létrehozni, ahhoz, hogy a seb begyógyuljon