A szerbiai cukorgyárak jól élnek az utóbbi időben, a tőzsdéken 800 euró fölé emelkedett ugyanis a cukor tonnánkénti ára. A jelenlegi kereslet mellett a raktáraik kiürítése nyilván nem fog gondot jelenteni nekik, sőt a vevőkben is válogathatnak. Már be is jelentették előre, csak azoknak a kereskedőknek juttatnak a termékükből, akik megbízható vásárlók, és rögtön fizetnek.
Minden héten valamilyen új mezőgazdasági termék drágulásáról kell beszámolnunk, aminek rendszerint az a következménye, hogy egyik napról a másikra rejtélyes módon eltűnik a boltok polcairól az illető árucikk. Tudjuk miért: jelentősebb árdrágítások előtt a szerbiai üzletekben mindig ez történik. A múlt héten éppen a liszt és a cukor volt a terítéken.
Maradjunk csak az utóbbinál, hiszen igencsak különös, hogy miközben a napokban arról hallhattunk, hogy 492 ezer tonna össztermeléssel Szerbia történelmi rekordot döntött a cukor előállításában, aközben nekünk vajdasági lakosoknak kristálycukor nélküli polcokkal kell szembesülnünk. Naivan itt rögtön rákérdezhetnénk, hogy ezek szerint néhány hónap alatt elfogyasztottuk volna, amit józan ésszel gondolkodva egy év alatt is lehetetlen lett volna?
Az ország éves szükséglete mindössze 150 ezer tonna, az Európai Unió országaiba engedélyezett kiviteli kvóta pedig 180 ezer tonna, ha az összeset kiszállítottuk volna, s nyugodtan ideszámíthatjuk a környező országokba irányuló exportot is, a raktárakon még mindig rengeteg cukornak kellene lennie. Vagy egyik napról a másikra a cukorfalók nemzetévé váltunk volna?
Más miatt lett ennyire édes termék a cukor, s lettünk mi, pontosabban a néhány eurós áron elkótyavetyélt cukorgyárak tulajdonosai ennyire cukorszeretők. Az okot – angolszász szokás szerint még nevet is adtak neki – Yasinak hívják. A Yasi nevű hurrikán tombolása miatt az ausztrál Queensland államban elpusztult a cukornádültetvények fele. A hírre rögtön érzékenyen reagáltak a világ tőzsdéi, ugyanis Ausztrália a világ harmadik legnagyobb nyerscukor kiszállítója. A kontinensország emiatt elképzelhető, hogy a közeljövőben Brazíliából nyerscukor-behozatalra szorul, hogy kielégíthessék a szerződésbe foglalt exportkötelezettségeket. Csakhogy Brazíliából és Pakisztánból is rossz termésről érkeztek hírek. Így történhetett meg, hogy a New York-i tőzsdén a múlt héten a cukor ára 30 éves rekordot döntött. A finomított cukor tonnájának ára 800 euró fölé emelkedett.
A szerbiai cukorgyárak jól élnek az utóbbi időben, s nyilván már bánják, hogy korábban meggondolatlanul tonnánként 550-600 eurós áron kötöttek kiszállítási szerződéseket. A rendelkezésükre álló szabad mennyiség eladása nyilván nem fog gondot jelenteni nekik, sőt ekkora kereslet mellett a vevőkben is válogathatnak. Már be is jelentették előre, csak azoknak a kereskedőknek juttatnak a termékükből, akik megbízható vásárlók, és rögtön fizetnek.
Bezzeg, amikor a cukortermelőknek kellett fizetniük, akkor nem volt nekik ennyire sietős és egyáltalán nem mutatkoztak bőkezűnek. A kilogrammonkénti 2,7 dináros ár, amit adtak, és a vitatott cukortartalommal, amit megállapítottak, a termelők számára tavaly épphogy a kifizetődőség határán volt a cukorrépa-termelés. Akinek nem termett meg a hektáronként 50 tonna, az veszteségre dolgozott. Nem így a cukorgyárak. A termelők szerint 18 kilogramm cukorrépából állítható elő 1 kilogramm cukor, s akárhogy is számoljuk, nem lehetnek akkorák a termelési költségek, hogy az veszélyeztethetné a tetemes hasznot a jelenleg 800 eurós tonnánként cukorár mellett.
Kérdés, hogy bölcs gazda módjára visszajuttatnak-e ebből csak egy keveset is a cukorrépa-termelőknek. Mert, ha nem, ugyanaz a helyzet állhat elő, mint a búzával: hiába ígérgetnek, biztatnak teli szájjal, hogy vessenek minél többen minél többet, nem lesz, aki vessen. Egyszer mindenkinek betelik a pohár.
