Azokat a növényi, állati vagy ásványi eredetű anyagokat nevezzük takarmánynak, amelyeket az állatok elfogyasztva az anyagcseréjükben földolgozni képesek. A takarmányok az állatok számára tápláló anyagokat szolgáltatnak, amelyek kémiailag jól meghatározható anyagok, például szénhidrátok, zsírok, fehérjék stb.
Az ún. hatóanyagok vagy járulékos anyagok már igen csekély mennyiségben befolyásolják az állatok anyagcseréjét vagy teljesítményét, ilyenek pl. a vitaminok, a nyomelemek, az antibiotikumok stb.
Azokat a növényi és állati eredetű takarmányokat, amelyeket csak az állatok alakíthatnak át gazdaságosan emberi táplálékká vagy más hasznos termékké, feltétlen vagy abszolút takarmányoknak nevezünk. Ilyen abszolút takarmány például a legelő, a gabonaneműek szalmája és pelyvája, az élelmiszer-ipari hulladékok stb.
A gazdasági állatok igényeit az abszolút takarmányokkal csak részben lehet kielégíteni, és pótolni kell őket az ún. feltételes takarmányokkal, például abraktakarmányokkal.
A feltételes takarmányok emberi élelmezésre is fölhasználhatók, például a kukorica stb.
Régebben a zölden vagy szénának szárítva etethető növényeket szálastakarmánynak nevezték. Ma a szálastakarmány helyett inkább a tömegtakarmány elnevezést alkalmazzák, ide tartoznak a gazdaságban termesztett abszolút takarmányok: a fű, a széna, a szalma, a pelyva stb.
A keveréktakarmány előde az abrakkeverék volt. Ezt úgy készítették, hogy a takarmányozási célokra termesztett növényekhez a mezőgazdasági ipar szerves melléktermékeit keverték a megfelelően kikísérletezett házi receptek szerint. Az abrakkeveréket az etetés előtt mindig frissen készítették.
Az ún. takarmánykenyér készítésénél a különféle termények daráit összekeverték. Például: 30% zabliszt, 30% rozsliszt, 30% borsóliszt, 10% lenmagliszt. Az ebből nyert tésztaszerű anyagot formázták, majd megsütötték.
A keveréktakarmányokat még teljes értékű keveréktakarmányoknak is nevezik, mert minden kiegészítés nélkül etethetők.
Azokat az anyagokat, amelyekből összeállítják a keveréktakarmányokat, alkotóknak, összetevőknek vagy komponenseknek nevezik. Ezeknek a száma az egyes keveréktakarmányokban igen nagy.
Az előkeverék vagy premix azt jelenti, hogy a keveréktakarmányokba bedolgozásra kerülő vitaminokat, nyomelemeket stb. előre összekeverik valamelyik hordozó komponenssel, például finomra őrölt búzakorpával. Ez azért szükséges, hogy lehetővé váljék a nagyon kis mennyiségben jelenlevő hatóanyagok egyenletes eloszlása.
A keveréktakarmány-koncentrátumok (szuperkoncentrátok) növényi és állati eredetű fehérjéket, vitaminokat és ásványi premixeket tartalmaznak különböző vivőanyagokkal, például korpával elkeverve. A koncentrátumok a különféle táp- és hatóanyagokat mintegy 5–10-szeresen nagyobb mennyiségben tartalmazzák, mint a kész keveréktakarmányok. Ezek önmagukban nem etethetők, mert anyagcserezavarokat, megbetegedést, sőt elhullást is előidézhetnek. Árpa- vagy kukoricadarával a használati utasítás szerinti hígításban azonban alkalmasak a teljes értékű keveréktakarmányok készítésére.
A homogenitás a keveréktakarmányokkal szemben támasztott legfontosabb követelmény. A legkisebb mennyiségű takarmánynak is ugyanolyan összetételűnek kell lenni, mint a teljes mennyiségnek!
A daraszerű ún. dercés tápok szállítás közben az alkotók különböző fajsúlya miatt könnyen szétkeverednek (dekomponálódnak), és emiatt a keverék sokat veszít értékéből. Az ilyen takarmány betegséget, sőt elhullást is okozhat.
Ha a dercés tápból gépek segítségével granulált (szemcsézett) vagy brikettezett formákat állítanak elő, akkor a szétkeveredés eshetősége kizárt.
A jól összeállított és egyöntetűre, homogénre összekevert takarmány etetése esetén a sertés szervezete jobban kihasználja a tápot, mintha annak egyes összetevőit, komponenseit egymás után külön-külön etetnék föl. A keveréktakarmányok előnye az is, hogy a jó összeállítás esetén a komponensek sajátos aminosav-összetételei jól kiegészítik egymást. A keveréktakarmányok etetésével ily módon 15–25% abraktakarmány takarítható meg. Gazdasági szempontból ez a megtakarítás nagyon jelentős, hiszen a sertéstartás önköltségének kb. 80%-át a takarmány ára alkotja.
A takarmányhigiéné megköveteli, hogy a tápok megfelelő minőségben és tisztaságban kerüljenek fölhasználásra. A különböző patogén (megbetegítő képességgel rendelkező) szalmonellatörzsekkel fertőzött tápok etetése után az állatok is megfertőződhetnek, bacilusgazdákká válhatnak. A fertőzött és bacilushordozó állatok húsából készített termékek fogyasztása útján az ember is megfertőződhet.
A tápokhoz keveredő rákkeltő anyagok, a sugárszennyeződés és a megelőző vagy gyógyító céllal a takarmányba kevert különféle gyógyszerek közvetett úton nagy veszélyt jelentenek az emberre. A gyógyszert tartalmazó takarmány fogyasztása után közvetlenül nem szabad levágni a sertéseket, mert a szerveikben és a húsukban egy bizonyos ideig még visszamarad a gyógyszer, mint szermaradék.
Kötelezően be kell tartani az ún. várakozási időt, amely alatt a szermaradék a szervezetből kiürül. A várakozási idő vagy karenca gyógyszerenként nagyon eltérő lehet, 4-5 naptól egészen 70 napig terjedhet. A Mecadox adagolása esetén, amelyet a sertések véres hasmenésének a gyógyítására használnak, a sertéseket csak a gyógyszer adagolásának a megszüntetésétől számított 70 nap eltelte után szabad levágni.
Érzékszervi vizsgálattal a keveréktakarmányok összetevőinek, komponenseinek sok káros tulajdonságát fel tudjuk ismerni, vagy ki tudjuk zárni. Ez nem helyettesíti ugyan a laboratóriumi vizsgálatot, de fölöslegessé teszi az olyan takarmányminták laboratóriumba küldését, amelyeknek káros jellege már érzékszervi módszerrel: látással, ízleléssel, szaglással és tapintással is megállapítható.
Ha az állatállomány viselkedése vagy a gyakori megbetegedések alapján következtetni lehet a takarmány káros hatására, akkor laboratóriumi vizsgálatra kell küldeni a takarmánymintát.
Milyen az egészséges takarmány? Nem szabad szem elől téveszteni, hogy egészséges keveréktakarmány csak egészséges komponensekből készíthető. Ezért a fölhasználás előtt rendszeresen ellenőrizni kell az összetevőket. • Az egészséges gabonaszemek és a kukorica a sárga szín különféle árnyalatait mutatják, kissé fényes felületűek és kellemes szagúak. • A zöld szín az éretlenség jele. • A fakószürkés foltok penészesedésre utalnak. • A fehér, néha enyhén rózsaszínű lepedék a fuzárium penészgombák bevonata, ez a penészfajta nagyon káros a sertésekre. • A kukorica golyvás üszögje ökölnyi, gyermekfejnyi csomókat alkot. • A búza kőüszögje megduzzasztja a szemet. • Az ujjak között szétdörzsölt kőüszögös búza szaga a rothadt hal szagára emlékeztet. • A rozskalászban a szem helyén fejlődő hosszúkás, fekete, a szemnél nagyobb képlet az anyarozs. • A zsizsikes szem keserű ízű. • A lisztatkás szem édeskés ízű. • A csírás szem malátás ízű. A malomipari takarmányok világosbarna színű, laza, finom, szemcsés szerkezetű, kellemesen jellemző szagú anyagok. A dohos, rothadt szagú, összecsomósodott, savanyú ízű takarmányliszt és korpa alkalmatlan takarmányozásra. A zsizsikes takarmányliszt sötét színű és kesernyés ízű. Ha rágás közben a fogak között „ropog”, akkor földdel vagy homokkal szennyezett. Az extrahált napraforgódara barnásszürke őrlemény. Fekete, mákszemnyi szemcséket, égett részeket nem tartalmazhat. Az extrahált szójababdara sárgásbarna őrlemény, ez sem tartalmazhat égett szemcséket. Dohos, penészes szagú olajipari takarmányt sem szabd adni az állatoknak. A takarmány a benne levő zsír avasodása esetén kesernyés ízűvé válik, és nyeléskor a torokban karcoló érzetet kelt, ezért az állatok vonakodva fogyasztják. A melasz barna színű, édeskés ízű, a karamellre emlékeztető, sűrű folyadék. Nem lehet erjedt, savanyú, rothadt vagy ásványolajszagú. A penészes hal- és húsliszt mérgezést okozhat A halliszt sárgás vagy szürkésbarna színű, száraz, zsíros tapintású, enyhén halszagú, laza szemcsés összeállású anyag. Az avas, dohos, penészes halliszt könnyen mérgezést okozhat, fogyasztásra alkalmatlan. A húsliszt sárgásbarna színű, sajátos, jellemző szagú, zsíros tapintású. Ha több vér van benne, vörösebb a színe, sok hulladék és hulla esetén szürkés színű. A penészes, dohos vagy avas szagú húsliszt takarmányozásra alkalmatlan. A takarmány komponenseinek egyenletes, homogén elkeverése nagyon fontos, mert helytelen keverés esetén a táp összetétele különböző. A takarmányban előforduló különbségek megbetegedést, sőt elhullást is okozhatnak. A komponensek elkeverésének minőségéről, a táp homogenitásáról egy egyszerű módszerrel is tájékozódhatunk. A takarmányminta 3 különböző helyéről 1-1 kávéskanálnyit teszünk egymás mellé egy fehér csempelapra, majd egy másik csempelapot nagy erővel rányomunk. A fedő csempelapot óvatosan leemelve erős világítással megvizsgáljuk, hogy látható-e a határvonal az egyes kupacok között. A homogén, egyenletesen elkevert tápban nincs éles határvonal. Ha éles határvonalat látunk, akkor a keverék nem egyöntetű, nincsenek egyenletesen elkeverve a tápanyagok. A helytelen keverés következtében a tápban helyenként hiányozhatnak a vitaminok, az ásványi anyagok és a nyomelemek. |
