Az itt élő ember ősi tanulsága, hogy ha országos méretű baj üti föl a fejét, akkor az ostor elsőként mindig a legkiszolgáltatottabbakon és a legszegényebbeken csattan. Mintha valamiféle íratlan szabály volna, hogy a válság elsodró erejű hullámának először mindig felülről lefelé kell indulnia, s az is, hogy minél mélyebbre hatol ez a romboló erő, minél védtelenebb rétegeket ér el, annál nagyobb pusztítást végez. Ott felül – az ország irányító szerveiben – szinte alig érzékelni valamit a krízisből, lent viszont a katasztrófa sújtotta terület nyomai tárulnak lelki szemeink elé.
Az agrárágazat kormányon belüli megbecsültségével is valahogy így állunk. A kormány legutóbb egynegyeddel csökkentette a mezőgazdasági költségvetést, aminek az aránya a 2009-es évi szerbiai büdzsében mindössze 2,8 százalék. És arra sem hivatkozhatnak, hogy ezt a megszorítást a világgazdasági válság hatására kényszerültek bevezetni, ugyanis a mezőgazdasági költségvetés a kormánylépések következtében már évek óta folyamatosan karcsúsodik. 2004-ben, amikor még a láthatáron sem volt a világgazdasági válság, a mezőgazdaságra fordítható összeg a szerbiai büdzsének az 5 százalékát tette ki, tehát arányában csaknem kétszer annyit, mint ma. Történik pedig ez a folyamatos forráselvonás akkor, amikor továbbra is a mezőgazdaság a legexportképesebb szerbiai gazdasági ágazat. Ez az adat is igazolja, hogy az államok gazdasági versenyében Szerbia még mindig mezőgazdasági országnak számít: egy olyan agrárországnak, amelynek a költségvetéséből meghatározó jövedelemtermelő ágazatára mindössze 2,8 százalékra futja!
A mezőgazdaság súlyához méltó megbecsülésének a hiányát igazolja az is, hogy a szerbiai kormányok a mai napig nem voltak képesek elfogadni egy törvényekben lefektetett, s ezért a kormányváltásoktól nem érintett hosszú távú mezőgazdasági stratégiát, ami kiszámíthatóvá tenné a gazdálkodási föltételeket. A jelenlegi helyzet botrányos, elég csak a tejtermelők helyzetére hivatkozni, akiket évekkel ezelőtt arra biztattak, hogy ingatlanjaikat terhelő kölcsönökkel építsék ki a modern tehénfarmokat, majd ezután olyan téves döntéseket hoztak – a védővám nélküli tejporbehozatalt például – amikkel a kormány is oroszlánrészt vállalt abban, hogy a magukat adósságokba vert tejtermelők most kilátástalan helyzetben érezhessék magukat.
A kormány erejéből, úgy látszik, nemcsak hogy a hosszú távú stratégiára nem futja, rövid távon és egymás között sem képesek egyetérteni a mezőgazdaságot érintő kérdésekkel kapcsolatban. Slobodan Milosavljević volt mezőgazdasági, jelenlegi kereskedelmi miniszter a közelmúltban húsbehozatalt helyezett kilátásba, s erre Saša Dragin mezőgazdasági miniszter közleményben adta tudtára a nyilvánosságnak, hogy szembeszegül mindenféle húsbehozatallal. Hasonló éles vita alakult ki a két tárcavezető között a tejporimportal kapcsolatban is. Dragin szerint Milosavljevićet terheli ezért a legnagyobb felelősség, ugyanis az ő minisztersége alatt szállítottak be – a kilátásba helyezett 400 tonna helyett – mintegy 3800 tonna tejport védővám nélkül. Milosavljević szerint viszont a tejporbehozatalnak semmi köze a jelenlegi helyzethez. Szerinte az okokat máshol kell keresni.
Ez a nyilvánosságban zajló miniszterek közötti vita mutatja, hogy a kormányon belül még az olyan stratégialag fontos területeken belül sincs egyetértés és közös föllépés, mint amilyen a mezőgazdaság. A tárcavezetők saját ágazataik és az ahhoz kötődő lobbicsoportok érdekeit képviselik. Mintha nem is közös ügyük, ügyünk volna a mezőgazdaság, az az ágazat, amely nélkül éhkoppon maradnánk mindannyian.
