2024. október 2., szerda

Fókuszban a költségvetés

Ülésezik a szabadkai városi képviselő-testület

A szabadkai városi képviselő-testület holnap tartja meg sorrendben negyedik rendes ülését, amelyen 21 napirendi ponttal kapcsolatban döntenek a képviselők. A legnagyobb figyelemre számot tartó napirendi pont a város éves költségvetésének módosításáról szól, amelynek értelmében a büdzsé 4,5 százalékkal, vagyis 480 millió dinárral növekszik. Az ülés apropóján Gyivánovity Dániel, a testület elnöke tartott sajtótájékoztatót.

Gyivánovity elmondta, hogy a költségvetés módosításával nagy horderejű beruházások megvalósítása is lehetővé válik. Az elnök kiemelte, hogy ezekre több, mint kétmilliárd dinárt fordítanak az idén. Közülük kiemelkedik a csantavéri dögtemető helyén létesülő állati tetemeket és melléktermékeket begyűjtő és feldolgozó üzem, amely előreláthatóan 2025-re készül el. A nagyberuházásokra szánt összegek legnagyobb hányadát a Népszínház rekonstrukciójára fordítják. Itt el kell mondani, hogy a színház négy funkcionális egysége már megkapta a használatbavételi engedélyt, ami azt jelenti, hogy hamarosan előadásokra is sor kerül az épületben. A városi képviselő-testület ülésén emellett több közvállalat idei évi működési tervének módosításáról is döntenek, de rendelet születik a város területén működő óvodák hálózatáról, a hallgatók ösztöndíjazásáról, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiségek bérbeadásáról is.

A városi képviselő-testület ülése csütörtökön 9 órakor kezdődik.

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele