Agyagos részük kevésbé kristályos ásványból (montmorillonit, illit), mint inkább zömmel amorf kolloidokból áll. A szolonyecek B-szintjének N-szolgáltató képessége még a savanyú erdőtalajokénál is lényegesen rosszabb. A Na-talajokra jellemző kedvezőtlen vízgazdálkodás párosul a magas sókoncentrációval, ami a szikeseket a legterméketlenebb talajok kategóriájába süllyeszti. Javítás nélkül csak optimális csapadékeloszlás mellett termeszthető rajtuk búza, esetleg kukorica.
A szikesek nagyon nehezen művelhető talajok. Tömörödött, rossz szerkezetük miatt a bennük zajló mikrobiológiai folyamatok vontatottak. Az elporosodott talajfelszín miatt nehezen veszik be a vizet, de ha mégis beáznak, akkor felületük ellatyakosodik, alul viszont megmarad a száraz por. Nagyobb esőzések hatására belvizes területekké válnak. Ha a talaj kiszárad, akkor mély repedések keletkeznek benne, amelyek a növények gyökérzetét széttépik.
Szántóföldi vízkapacitásuknak (VK) gyakran 90%-nál is nagyobb része a növények számára felvehetetlen, holt vizet (HV) tartalmaz. Altípusuktól függően előfordul, hogy a B-szint kémhatása erősen lúgos (pH = 8,5–10!), míg az A-szint lényegesen savanyúbb.
Művelésükkel, javításukkal neves szakemberek egész sora (Tessedik Sámueltől kezdve a múlt század 60-as, 70-es éveiben Szabolcs, Jassó stb.) foglakozott. Eredményeik nagy része ma is helytálló.
Fizikai javításuk meliorizációból áll, ami magában foglalja a belvizek elvezetését, a talajvízszint szabályozását fő- és osztócsatornákkal, valamint alagcsövezéssel – vakonddrénezéssel –, továbbá az öntözést.
A fizikokémiai eljárások közé tartozik a pufferoló és szerkezetjavító anyagok talajba juttatása, továbbá a B-szint mélylazítása. Például szolonyecek esetében az A-szint viszonylag savanyú, a B-szint sárgaföldje nagyobb mésztartalmú. Ezért a B-szintből kibányászott sárgafölddel be lehet teríteni a feltalajt (500 m3/ha). Ez a módszer az ún. digózás. Másik eljárásként meg kell említeni a mészkőpor 25t/ha-os adagú használatát. Ha cukorgyári mésziszappal lúgosítunk, akkor ebből a javítóanyagból 50 tonnát juttassunk ki 1 ha területre.
Előfordul az is, hogy a szikes talaj lúgos (pH≥7,5) ahhoz, hogy a mész oldódni tudjon benne. Ilyen esetben a javítóanyag 1/3 része legyen gipsz (ami annyira lecsökkenti a pH-értéket, hogy a CaCO3, illetve a CaO oldódni tud), 2/3-a pedig mész. A szononcsák-szolonyec típusú szikes talajok esetében például van elegendő Ca, de a magas pH-érték miatt ez nem oldódik, ezért javításukra 20–30 t/ha-os adagban gipszet használnak, de megfelelő a lignitpor 50–60 t/ha-os mennyiségű kijuttatása és bedolgozása is. A lignitporban lévő kén (S) kénsavvá (H2SO4) oxidálódik, ami savanyítja a talajt, illetve annak kémhatását semlegesíti.
A biológiai talajjavításuk sziktűrő, erőszakos gyökérzetű növények telepítéséből áll. Ilyenek például a fás növények közül a varjútövis benge (Rhamnus cathartica), továbbá a keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia), míg a fűfélék közül a sziki mézpázsit (Puccinellia distans ssp. limosa), illetve a tarackos tippan (Agrostis stolonifera).
A szikeseket – megjavításuk után – mélylazítóval kell átlevegőztetni, majd A-szintjüket ősszel sekélyen meg kell szántani. Ily módon termeszthető rajtuk búza, kukorica, szöszösbükköny, somkóró, köles, napraforgó (rizs is).
