Helleborus viridis
Tegyünk annak érdekében, hogy a fenti állítás csak elkeseredésből írt túlzás legyen. Ha nem vásároljuk meg a sarki virágárustól a természeti ritkaságokat, már aktív természetvédők lettünk. A vadon növényeit csak fényképen hozzuk be a lakásba. A természetvédelem a tettekben rejlik, nem a szavakban
A fekete hunyor (Helleborus niger) szinte már decemberben a hó alól kezdi bontani fehér virágait, amelyek márciusig nyílnak. Mutatós, legfeljebb 30 cm magas növény, amely egyre inkább áldozatul esik a „természetkedvelők” tépésének, sőt akár a tövet is kiszedik, hogy átültessék saját kiskertükbe. Legtöbb esetben a kiskertünk talajminősége eltér a természetes közeg minőségétől, és sajnos a „legjobb” szándékkal halálra ítéltük e dekoratív vadnövényt.
Ha mégis sikerül betelepíteni e mérgező növényt, vigyáznunk kell, hogy a gyermekek ne érjék el, mivel rosszullétet, görcsöket, hasmenést, légszomjat, lassuló és szabálytalan pulzust okozhat.
A zöld hunyor (Helleborus viridis) jellegzetes zöld szirmaival vonja magára a figyelmet. Decembertől már gyakran találkozhatunk vele csokorba kötve a piacokon. Ennek következtében egyre ritkábban bukkanhatunk rá a természetben.
Ezek a növények nem azért lettek védett növények, hogy a botanikusok és a jogalkotók kedvtelésből ezzel foglalkozzanak, hanem a különböző törvényeken és szabályzatokon keresztül felhívják a figyelmet a lehetséges kipusztulásukra. Ha kell, bírsággal is szankcionálják. Sajnos itt Szerbiában a gyakorlatban ezt nem alkalmazzák. Talán majd akkor, mikor már végképp kipusztul. Csak akkor fogjuk értékelni a szépségét, farmakológiai hatását a gyógyászatban, mikor végigsétálunk az erdőben, és hiányolni fogjuk a tavasz hírnökeit. A gyógyszeripar pedig egyre több szintetikus „gyógyszerrel” áraszt el bennünket.
Egy kora tavaszi séta az erdőben elfeledteti a gondjainkat és emlékeztet arra, hogy csak harmóniában a természettel van esélyünk megmaradni.
Nemesített hunyor
