A vetésidő és elővetemények szerinti csoportosításnál a művelési rendszert mindenkor a talaj típusa, állapota, az éghajlat, az évjárat jellemzői szerint – a termesztett növényfaj (esetleg fajta) speciális igényeivel kell összehangolni.
Aktualitását tekintve az első csoportban mindjárt a tavaszi vetésű növények talajművelési vonatkozásairól kell szót ejteni. A tavaszi vetési időszak intervalluma igen tág – február 2-3. dekádjától május 1. dekádjáig tarthat. Ebbe a csoportba a kultúrnövények egész sora tartozik: borsó, kapor, levélpetrezselyem, tavaszi takarmánykeverékek, tavaszi árpa, tavaszi zab, tavaszi búza, cukorrépa, fűszerpaprika, zöldbab, szója, napraforgó, kukorica, cirok stb., de ide sorolható a lucerna és a vöröshere telepítése is (amennyiben elmaradt a nyár végi, őszi vetésük).
Ez a növénycsoport kerülhet például korán lekerülő elővetemények után. Ilyen előveteménynek számítanak az őszi takarmánykeverékek, őszi káposztarepce, őszi és tavaszi kalászosok, továbbá a borsó, a bab stb. A tavaszi növények közül ezek után vetjük például a kaprot, levélpetrezselymet, borsót, cukor- és takarmányrépát, lóbabot.
A tavaszi növények többségének az őszi középmély-, illetve mélyszántás felel meg. Az őszi alapművelést különböző módon elvégzett tarlóhántás és alaptrágyázás előzi meg. Az alaptrágyákat (főleg az istállótrágyát!) kijuttatásuk után azonnal le kell szántani, majd (laza talajon) a talajfelszínt célszerű gyűrűs hengerrel tömöríteni, egyengetni.
Forgatás nélküli, de forgatással egybekötött mélylazítást is végezhetünk, amennyiben a talajviszonyok ezt megkövetelik.
Az alapművelés elmunkálását is lehetőleg ősszel el kell végezni (ha nem túl rossz a szántás minősége és nem igényel buckásra, hantosra hagyott felületet a téli fagyhatás fokozott érvényesülése érdekében), hogy elkerüljük a kora tavaszi (tél végi) többmenetes műveléssel okozott taposási károkat, amivel a talaj tömörödöttségét idézhetnénk elő. Ilyen előzmények után a magágykészítést már tél végén, kora tavasszal egymenetben, leginkább kombinátorral (esetleg fogasboronával) elvégezhetjük. Szükség esetén vetés után hengerezhetünk is, aminek vannak előnyei és hátrányai. Az előnyök közé tartozik a nedvesség jobb megőrzése és a talaj felületének elegyengetése, ami gyorsítja a magvak csírázását és kelését, valamint könnyebbé teszi a későbbi sorközművelést (kapásoknál). A hengerezés hátránya lehet (különösen kötöttebb talajokon), hogy nagyobb intenzitású csapadék hatására bekövetkezik a talajfelszín cserepesedése, ami megakadályozhatja az apróbb vagy kisebb csírázási erélyű magvak kikelését és újravetéshez vezethet, ami már – a kultúra technológiájában bekövetkező késés miatti hozamcsökkenés mellet – a többletráfordítás következtében gazdaságtalanná teheti a termelést.
A tavaszi vetésű növények későn lekerülő elővetemények (főleg kukorica, hosszú tenyészidejű szójafajták, cukorrépa stb.) után is következhetnek. Ekkor is kerülnünk kell a tavaszi alapművelést (lehetőleg!), ugyanis ez a nagy talajnedvesség-veszteség, nedvesség-kiegyenlítetlenség és az ülepedettség (beéredés) hiánya miatt kockázatos.
Tételezzük fel, hogy az alapművelést késő ősszel (vagy télen) elvégeztük (itt a tarlóhántás elmarad, kivéve, ha az elővetemény nagy tarló- és szármaradvány-tömege megköveteli azt). Sajnos, ebben az esetben is gyakran előfordul, hogy az alapművelés elmunkálását tavasszal kell elvégezni, ami a magágykészítéssel együtt már többmenetes munkafolyamatot igényel – ezért fokozza a talajnedvesség-veszteséget és tömörödötté teszi a talajt. Mindez negatív értelemben befolyásolja a hozamokat is.
A későn lekerülő elővetemények után már későbbi vetésű növényeket termesszünk, például: napraforgót, kukoricát, cirkot, rövidebb tenyészidejű szójafajtákat stb.
Az évelő növények tavaszi telepítéséhez (pl. lucerna, vöröshere, gyep) megfelelő elővetemények a kalászosok, a kapások közül pedig például a cukorrépa és a burgonya. Ezek az évelő növények mély magágyat igényelnek, melynek felső rétegét 4-5 cm mélységben tömöríteni kell.
