– A jó kis kukoricának nem szabad örülni, még ha szép is a vetés –, jut eszembe egyik furfangos, de bölcs parasztember mondása, aki rendre leintette a vetésével dicsekvő fiatalabb és tapasztalatlanabb sorstársait. –Várd ki a végét – mondogatta.
És napjainkban ismét beigazolódik, mit jelent az élettapasztalat, mert persze, korai volt az öröm.
A várva várt csapadékra áhitoztunk tavaly nyáron, sőt egész télen. A tavasz kezdetén az utóbbi évtized legaszályosabb vetésével fenyegetőztek az időjósok. Aztán mégis rendeződött a helyzet, áprilisban, májusban sőt még június elején is volt csapadék. A kedélyek megnyugodtak, a jóslatokon elmosolyodtunk, és a gazda gyönyörködhetett a cseperedő vetésben.
A felbuzdulás azonban nem sokáig tartott, mert hamar beköszöntött az aszály. A szinte egy hónapja tartó szárazságban szenved a kukorica, a szója, a kerti vetemények és minden más. Szerbia területén júniusban a sokévi átlagához képest 70 százalékkal kevesebb eső esett, ám a baj sohasem jár egyedül, a csapadékhiányt csak tetőzi a trópusi hőség. A többéves megfigyelések szerint június mindig az év legcsapadékosabb hónapja, négyzetméterenként átlagosan mintegy 60 liter szokott esni. Az idén ennek a mennyiségnek mindössze 30 százaléka hullott le, ami azt jelenti még 20 liter sem.
Az aszály többé-kevésbé egyfomán sújtja a térséget. Országos viszonylatban a legkevesebb csapadékot Dél- és Kelet-Szerbiában mérték. Niš környékén a múlt hónapban alig esett hat liter négyzetméterenként, Ćuprija községben még ennyi sem, a csapadékhullást figyelő állomások illetékesei szerint négy liter körül. Némileg jobb volt a helyzet Gradištén, ahol hét litert mértek egész hónapban. Függetlenül a csapadék mennyiségétől, szűkebb Szerbia vidékein mégsem oly nagy a kár, mint északabbra. Kimutatták ugyanis, hogy a talaj nedvességtartalma szempontjából a legveszélyezettebb terület éppen Vajdaság. Itt nem csupán a júniusi csapadék hiányzik a talajból, hanem gond, hogy még a májusi mennyiség is kevesebb volt a többéves átlagnál. A felső talajréteg már teljesen kiszáradt.
A Hidrometeorológiai Intézet becslése szerint sürgősen legalább 15–20 liter esőre lenne szükség négyzetméterenként, vagy talán még ennél is jóval többre.
A szakértők szerint a hőséget, az égető napot és a szárító szeleket a többéves ültetvények, kifejlett gyökérrendszerrel rendelkező gyümülcsösök még úgy ahogy tűrik, de ez már nem mondható el a kapásnövényekről, a kukoricáról, a szójáról, a napraforgóról és a cukorrépáról. Különösen a homoktalajon és a szikeseken vetett növények szenvednek.
Az állam pedig, mint már annyiszor, ha fenyeget a baj, bölcsen hallgat. Egyedül a Hidrometeorológiai Intézet munkatársa nyilatkozott dióhéjban: „A harminc-egynéhány fokos hőmérséklet minden bizonnyal megteszi hatását a vetésekben, aszálykárok lesznek, de még mindig korai a terménykiesések nagyságáról beszélni.” Ennyi. A média sem kapta fel a témát, szinte senkit sem foglalkoztat a szárazság, az egy hónapja tartó aszály. Legfeljebb annyiban, hogy az aszfalt népe miként találja fel magát a trópusi hőségben, hol sikerül lehűtenie magát, ha mégis arra kényszerül, hogy kötelezettsége elvégzése céljából elhagyja lakását. Senkiben sem merül fel, hogy elemi csapást kéne hírdetni. Miért? Mert ez már az aszálykárokat bejelentő gazdáknak az adó és egyéb járulékok eltörlését jelentené, akkor pedig miből tellik majd az állam kincstára. Másrészt pedig a jó zsíros vajdasági földben annyi mindenképp teremni fog, hogy elegendő legyen az országos szükségletekre. Persze termésbetakarításkor és az árak alakításakor arról is hallani lehet majd, hogy kivitelre is jut belőle. Ezt már megszoktuk. A termelő sóhaja pedig nem hallatszik messze, elfolytja majd a mindent lemosó, és reményt adó eső, amely ha késve is, de majdcsak megérkezik.
