Az elmúlt héten több olvasónk kérte, hogy írjunk a silókészítés fortélyairól, olyan évben, amikor rendhagyó feltételek mellett történik ez a folyamat. Nos, úgy döntöttünk, a témával kapcsolatban megszólaltjuk a termelőt és a szakembereket is...
Az utóbbi években, az aszályos időjárás következményeként, már augusztus derekán megkezdődött a korai éréscsoportú kukoricák betakarítása, értékesítése. Napjainkban is serény munka zajlik a kukoricával bevetett parcellák egy részén, de most nem az aranyló csövek kerülnek a góréba vagy a szemtermés a tárolóba, hanem a menthetőt menti az állattenyésztő gazda: a silókészítés került gyújtópontba. Kényszerből. Sok a meddő szár, vannak olyan körzetek Vajdaságban (elsősorban Közép- és Észak-Bácska, Észak-Bánát), ahol olyan parcellákat is találunk, amelyeken hiába keressük akár a csőképződményt is. Az ilyen száradó, illetve már elszáradt kukoricaszár nem tartalmaz annyi tápanyagot, hogy az a takarmányként (siló) való felhasználás során hozzájáruljon a tejtermelés vagy a súlygyarapodás növekedéséhez. Érdemes az ilyen növényzetet lesilózni vagy célszerűbb lenne szártépővel végigmenni a parcellán, és a szármaradványokat visszaforgatni a talajba, ily módon is javítva annak szegényes tápanyag-háztartását? Nem könnyű érdemleges választ adni a sorjázó kérdésekre.
– Több mint húsz éve foglalkozunk tejtermeléssel, s kezdettől fogva a kukoricaszilázs képezi az alaptakarmányt, de nem emlékszem olyan évre, hogy már augusztus elején töltöttük a silóvermeket. Most meg már befejezés előtt vagyunk a költséges munkával – mondja a tornyosi tanyavilágban élő Fábrik Éva, s nyomban hozzáteszi, hogy szár van ugyan, de ha találunk is azokon csőképződményeket, kukoricaszem mutatóban sincs, tehát a tejhozamot még a meglévő szinten sem tarthatja. A gazda találékonyságán (és pénztárcáján) múlik, hogy miként javíthat a takarmány minőségén.
– A korábbi években általában 8 hold kukoricát silóztunk, de most kényszerből minden kukoricavetésünk, összesen 25 hold, a silóvermekbe kerül.
– Nem a magas nappali hőmérsékleten kerül sor a silókészítésre, hanem a kora reggeli és a késő délutáni, illetve éjszakai órákban, ugyanis a melegben nem erjedés, hanem öngyulladás, romlás kezdődhet. Olyképpen javítjuk már most a siló minőségét, hogy a konzervgyárban a csemege-kukorica feldolgozásnál keletkezett hulladékkal keverjük a felaprított szárat.
– Ez a hulladék a zöld csuhén kívül édes csutkát meg megroppant szemeket is tartalmaz, így az erjedést is elősegíti. Most nem azt nézzük, hogy drága-e vagy sem, mert 16 tonna 250 euróba kerül, hanem az a fontos, hogy a lehetőségünkhöz mérten minél jobb minőségű tömegtakarmány készüljön. Ezt kiegészítjük majd malátával, abraktakarmánnyal, szerencsére van még valamennyi tavalyi kukorica, napraforgódarával. Dehogyis gondoljuk csökkenteni a törzsállományt, még ha nem is lesz jövedelmünk, de könnyebb lesz átvészelni a szűkös évet, mintsem esetleg újrakezdeni. Az állattenyésztőkön, de a pusztán növénytermesztéssel foglalkozó gazdán is úgy segíthetne leghatékonyabban a szaktárca, ha a tenyészállatok után járó, illetve a területalapú támogatást már fizetnék.
– Sem gazdaságilag, sem a takarmányozási mutatók alapján nem indokolt a silózás, de mivel sem termésre, sem bőséges lucerna- vagy fűszénahozamra nem számíthatunk, tehát nincs mit várnia a fejősteheneket vagy hízóbikákat tartó gazdának, be kell készíteni a tömegtakarmányt. A kukoricaszár csak annyi tápanyagot, illetve energiát tartalmaz, ami az állatok létszükségletét fedezi, de nem járul hozzá a termelékenység növekedéséhez, tehát a nyereséghez – mondja Holló Dániel takarmányozási szakmérnök, s nyomban a minőségjavítási módszert is javasolja:
– Mielőtt silóznánk, tanácsos a kukoricaszár nedvességtartalmát ellenőriztetni, amit a mezőgazdasági állomásokon ingyenesen végeznek a bejegyzett gazdaságok számára. S akkor kezdeni a munkát, ha a szár szárazanyag-tartalma 32–36% között alakul. Mivel a kukoricaszár alsó része a lombozattal együtt száraz, 30–35 cm magas „tarlóra” vágjuk azt, és minél apróbbra szecskázzuk. Tanácsos melaszt vízben feloldani, s 2-3%-os töménységben (1000 kg „zöld” masszára 20–30 kg) a tömörítésre kerülő rétegre permetezni, ezenkívül tanácsos 3-4% kukoricadarával is javítani a tápértéket. Az erjedés meggyorsítása érdekében, ezt jól tudják az állattenyésztők, tejsavbaktériumokat is tanácsos adagolni. Megteszi a savó is, ebből 1 tonna szecskára 4 litert permetezzünk ki. Ha haszonállatainkat gyönge minőségű takarmánnyal látjuk el, emésztőrendszeri és szaporodásbiológiai zavarok is jelentkezhetnek, éppen ezért, a károk elkerülése érdekében, még ha drága is, de megfelelő abrakkal kell kiegészíteni a silót.
– A gazda most a silózással menti a menthetőt, föl sem merül a kérdés, hogy ez a viszonylag zöld és nedves szár tartalmaz-e szermaradványokat, azoknak lesz-e káros következménye a takarmányozás során – figyelmeztet Vimmer Talpai Erzsébet, a zentai Mezőgazdasági Állomás növényvédő szaktanácsadója. Miről is van szó?
– Termőtalajainkban elszaporodtak a kártevők, s különösen a drótféreg okozhat károkat. Ezért a kukoricatermelők közül sokan a már becsávázott vetőmagot még rovarölő szerrel, az I. csoportba tartozó méreggel, FURADAN-nal is becsávázzák, aminek lebomlási ideje rendkívül hosszú. Bár sehol sem találunk utasítást, mikor biztonságos az így csávázott vetőmagból kelő növény takarmányként való hasznosítása, de azt tanácsolom, hogy a keléstől számítva legalább 100 nap elteltével készüljön a siló. A gyomirtó szerek takarmányban fellelhető maradványai is emésztőrendszeri, vérrendszeri és szaporodásbiológiai zavarokat okozhatnak. Éppen ezért, ha rimosurfurol vagy nicosurfurol alapú gyomirtóval kemizáltunk, tartsuk be a legalább 42 napos várakozási időt, mielőtt készítenénk a takarmányt, így újabb károktól, az állatok esetleges gyógyításának költségeitől mentesül a gazda.
